Hárman hajtanak az osztrák légitársaságra

Vágólapra másolva!
Hárman maradtak versenyben az Austrian Airlines osztrák légitársaság állami kézben lévő részvényeiért: a keddi sajtóban megjelent kiszivárogtatások szerint a német Lufthansa, a francia-holland Air France/KLM és az orosz S7 tehet részletes ajánlatot a mintegy 145 millió eurót érő állami tulajdonrészre.
Vágólapra másolva!

Az osztrák kormány augusztusban határozta el az AUA légitársaság privatizálását, azzal a feltétellel, hogy a blokkoló kisebbség, azaz 25 százalék plusz egy részvény osztrák kézben marad. A feltételek között szerepel az is, hogy a társaság székhelye Ausztriában kell legyen.

A szövetségi állam az ÖIAG vagyonkezelő révén birtokolja a légitársaság 42,75 százalékát. Osztrák bankok és biztosítók kezében mintegy 7 százaléknyi AUA-rész van, a légitársaság maga 3 százaléknyi saját részvényt birtokol, a többit a tőzsdén jegyzik.

Keddi sajtóközlések szerint az ÖIAG privatizációs bizottsága zárt ajtók mögött - a Merrill Lynch befektetési bank tanácsadói közreműködésével - értékelte a beérkezett elképzeléseket, és három légitársaságot tartott érdemesnek arra, hogy betekintsen az AUA könyveibe, és megtegye a részletes, már vásárlási árat is rögzítő, kötelező érvényű ajánlatát.

Meglepetésre a British Airways kihullott a rostán. Bár üzleti körökben fő esélyesnek továbbra is a Lufthansát tartják, állítólag az AUA-n belül jó néhányan a francia-holland párost favorizálják. Szerintük a Lufthansa beszállásával veszélybe kerülhetne a Bécs-Schwechat-i reptér csomóponti szerepe. Ráadásul az Air France/KLM-választásnak meglenne az az előnye, hogy a két légitársaság útvonalai - a Lufthansáéihoz viszonyítva - kevésbé fedik egymást.

A nagyságra második orosz légitársaság, a szibériai S7 rendkívül erős lobbicsapatot bérelt fel üzleti érdekeinek képviseletére, kijárói között van a Raiffeisen Landesbank Oberösterreich is. A végleges döntést október 28-áig hozzák meg. Tekintettel arra, hogy a jelentkezők között nincs tőkeerős osztrák társaság, lábra kaptak olyan találgatások, amely szerint valószínűleg maga az ÖIAG fogja megtartani a blokkoló kisebbséghez szükséges hányadot.

Tavaly az AUA 2,5 milliárd eurós forgalmat bonyolított le. Jóllehet az idei második negyedben valamelyest javult a helyzete - 11,7 milliós adózott eredmény keletkezett -, az első félév egészében azonban a vesztesége megközelítette az 50 millió eurót. Az év egészében 70-90 millió eurós hiányt vár a vállalat, a tavalyi 3,3 millió eurós adózott eredmény helyett. A légitársaság az utóbbi néhány évben több mint 800 millió eurós adósságot halmozott fel.