Az Android érkezésére vár a T-Mobile

Vágólapra másolva!
A Google saját mobil-platformja, az Android debütálásával tovább gyorsulhatnak a T-Mobile 3G-hálózatfejlesztései az Egyesül Államokban.
Vágólapra másolva!

A T-Mobile bejelentése alapján idén október közepére 21 államban, december végig pedig összesen már 27 államban lesz elérhető az operátor 3G/HSDPA szolgáltatása az USA-ban. Cole Brodman, a T-Mobile fejlesztési igazgatója elmondta, hogy amennyiben megjelenik a piacon az első Google Android szoftverrel működtetett oksotelefon, úgy a 3G-hálózat fejlesztése is gyorsabb ütemre kapcsol. "A 3G-hálózatunk gyorsabb adatforgalmat tesz lehetővé, amellyel a komplett webet és mobiltelefonra szabott szolgáltatásokat tudunk elérhetővé tenni az előfizetőink számára." - tette hozzá Brodman.

Az eredetileg szeptember 23-ával debütáló HTC Dream, vagy G1, már csak októbertől lesz kapható. A szakértők egyelőre kétkedéssel fogadják a Google tervét, miszerint az Android célja, hogy utat nyisson a web felé mobiltelefonokon is. A Google nemrég jelentette be az Apple Store ellenfeleként aposztrofált Android Marketet is, ahol a felhasználók új alkalmazásokat vásárolhatnak meg és tölthetnek le. De ezek a szoftverek mit sem fognak érni, ha nincs meg hozzá a hálózat által biztosított kellő sávszélesség.

A T-Mobile 2006-ban 4 milliárd dollárért vásárolta meg a 3G licenszet, amelynek fejlesztését igazán idén kezdte meg az Egyesült Államokban, igaz a 3G-s eszközök száma az operátor árlistájában még mindig igen csekély. A tengerentúlra utazó turistáknak 3G-szempontból érdemes meglátogatni New Yorkot, Miamit vagy Las Vegast, de Chicagóban és Los Angelesben például nem fognak ilyen hálózatot találni egészen október közepéig.