Vágólapra másolva!
Az FC Internazionale tulajdonosa, Massimo Moratti a minap megszellőztette, hogy a milánói egyesület szívesen adna munkát az egykori argentin világklasszisnak, Diego Maradonának.

A minden idők egyik legjobb focistájának tartott Maradona állítólag amolyan tehetségkutatóként tevékenykedne az Internél, és az lenne a dolga, hogy hazájában figyelje az ifjú talentumokat, de egyes források szerint Moratti igazából egyetlen focista miatt szeretné szorosabbra fűzni Maradonával a kapcsolatot: a cél Sergio Agüero lenne.

Az Atlético Madrid argentin csatára bombaformában játszik mostanság, és az Inter már a nyáron is szerette volna leigazolni, a pletykák szerint 20 millió fontot plusz Dejan Stankovicot ajánlotta érte a madridiaknak, a spanyolok azonban menet mondtak - Agüero kivásárlási záradékában ugyanis 45 millió font szerepel.

Maradona azonban személyesen is hathatna a Kun becenévre hallgató csatárra, hiszen Agüero barátnője nem más, mint az isteni Diego lánya, Giannina - és a pár februárra várja első gyermekét. Nem csoda, hogy a szintén az Internél dolgozó Salvatore Bagni félig komolyan, félig viccesen kijelentette: "Ha fiuk születik, rögtön szerződést ajánlunk neki. Gondoljanak csak bele, hogy milyen géneket örököl majd az apjától és a nagyapjától is..."

A Villarreal CF olasz csatárát, Giuseppe Rossit a Sunderland AFC szemelte ki. A Galatasaray SK török válogatott középpályását, Arda Turant az Arsenal FC figyeli.

A Newcastle United csatárát, Michael Owent az Everton FC-vel hozták kapcsolatba. A Bayer Leverkusen csatára, Patrick Helmes egy évvel meghosszabbította szerződését.