Vágólapra másolva!
Vasárnap reggel verőfényes napsütés fogadta a hétvégi Ferrari Challenge résztvevőit az olaszországi Mugellóban. A Warm Up Racing autói rajtra kész állapotban várták, hogy pilótáik beszálljanak és megnyomják a start gombot. Ezt először Andrea Gilardi tette meg a csapatból, hisz az Olasz Pirelli Kupa első versenye volt a nyitófutam.
Vágólapra másolva!

Fotó: Körber László [origo]

Egész hétvégén főszereplő volt a kavicságy. Válint is kipróbálta
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az olasz bajnokság Pirelli kupájának első versenyére tizenhárom autó sorakozott fel, 10 óra után 23 perccel engedték el a mezőnyt a szokásos repülőrajttal. Gilardi a verseny első harmadában őrizte startpozícióját, a nyolcadik helyet, majd a kilencedik körben előrébb lépett, miután a 41-es rajtszámú Mapelli kipördült az első kanyarban, miközben megpróbálta Giannibertit lelökdösni a pályáról.

Az élen lévő első négy autó elég szorosan haladt egymás mögött, de az őket követő Gianniberti, Beluzzi és Gilardi trió is csak pár másodpercre szakadt le a vezető bolytól. Az itáliai kupában vendégeskedő Philipp Baron a 12. körben támadást indított a versenyben vezető Giorgio Segnagiotto ellen, az osztráknak sikerült némi lökdösődés árán megelőzni olasz vetélytársát, aki pillanatok alatt a pálya szélén találta magát, és mire visszaterelte autóját a helyes ívre, vesztett még egy pozíciót. Baron megmozdulását a versenybírók bokszáthajtásos büntetéssel díjazták, amit a 18. körben töltött le, és így visszacsúszott a nyolcadik helyre.

Fotó: Körber László [origo]

Zöld: indulhat a 38 perc +1 körös összecsapás
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Andrea Gilardi ezáltal ismét feljött egyet, és csak tizedmásodpercekre volt az előtte autózó Beluzzitól. Az utolsó körben, a pálya leggyorsabb két jobbos kanyarból álló kombinációjában Beluzzi autója megcsúszott. Gilardi próbált íven maradni és gázelvétellel kikerülni honfitársát, ami nem sikerült, így megtolta a 7-es rajtszámú Ferrarit. Beluzzi kiesett, Gilardi pedig ötödikként hajtott át a célvonalon. A versenybíróság Gilardit 25 másodperces időbírsággal sújtotta, amiért nem fékezett, így hivatalosan a 8. lett, amivel 10 pontot szerzett a bajnokságban. Az első Niki Cadei lett, aki Giuseppe Cirót és a pályáról korábban kitessékelt, majd visszatérő Giorgio Sernagiottot előzte meg.

Olasz Pirelli Kupa 1. verseny végeredménye:

1.Niki Cadei Rossocorsa
2.Giuseppe Ciró Motor/Piacen
3.Giorgio Sernagiotto Motor/Piacen
...
8.Andrea Gilardi Warm Up Racing


Az első verseny után lazításképpen a Ferrari FXX versenyautók vették át a főszerepet. Méltóságteljesen gurultak végig a mugellói aszfaltcsíkon, egymás után, megzengetve a völgyet V12-es hangjával. A kerítéseken túl helyi nézők szemlélték a versenypályán zajló eseményeket.

Olasz bajnokság Shell Kupa 1. verseny

Az FXX-ek után a Shell Kupa résztvevői álltak a rajtvonalhoz. A 24 autóból álló mezőny sokkal jobban megtöltötte a pályát, és meglehetősen izgalmas versenyt vívtak. Válint Tibor a 15. rajtkockát bérelte ki magának. Az első sorból Tommaso Rocca és Sergio Rota vághatott neki a versenytávnak.

Fotó: Körber László [origo]

A Ferrari-tulajok parkolója. A mezőny másik része a pályán körözget
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A rajtrácsra nem állt fel Davide D'Antuono, aki elvileg Válint előtt volt, így rögtön nyert egy pozíciót a magyar versenyző. Sikeresen elrajtolt a mezőny, kisebb lökdösődések után mindenki beállt a sorba. Tibor rátapadt Giuseppe Fascicolóra, a második körben sikerült őt megelőznie, és feljött a 13. helyre, Stefano Gai mögé. Az élmezőnyben Kralev a tőle megszokott hatalmas elánnal versenyzett. A negyedik körben összecsapott Rotával, akit meg is előzött. Rota pedig a kavicságyban landolt, amiből sikerült először még kimásznia, de a 8. körben a célegyenesbe vezető kanyarban megcsúszott, és újra fogságba esett - ezúttal véglegesen. Ezáltal Válint Tibor is előrelépett és Gait üldözte, mindössze pár tized másodperccel lemaradva. A 12. kör elején megpróbálta megelőzni az olaszt, aki bezárta jobb oldalon a kaput, így Tibor kénytelen volt balra rántani a kormányt és kívülről előzni, ám a pálya csúszós részére hajtott. Muszáj volt korrigálnia fékezés közben, ami a sóderágyba csúszáshoz vezetett. Nem hagyta elsüllyedni a Ferrariját, állt a gázpedálon és kavicsok ezreit szórva a levegőbe, végigcsúsztatta a versenyautóját a pálya szélén, majd visszatért a versenybe. Ezzel a manőverrel két helyet veszített.

Fotó: Köber László [origo]

Megfáradt pályabírók. Társadalmi munkában dolgoznak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A 15. körben Alberto Vescovi is megcsúszott és visszaadott egy pozíciót Válintnak, aki tizenharmadikként szakította át a képzeletbeli célszalagot. Kralev közben küzdött az elsőségért, ám a futam vége előtt három körrel túl gyorsan ment be az egyik sikánba, megpördült, és kilenc hellyel hátrább csatlakozott ismét a többiekhez; átadta az elsőséget Massimo Mantovaninak. Második helyen Riccardo Ragazzi végzet, közvetlenül honfitársa Tommas Rocca előtt.

Olasz bajnokság Shell Kupa 1. verseny végeredménye:

1.Massimo MantovaniMotor/Malucci
2.Riccardo Ragazzi Ineco/RP Racing
3.Tommas Rocca Rossocorsa
...
13.Válint Tibor Warm Up Racing


Ezután a Ferrari-tulajdonosoké lett a főszerep. 3 x 20 perces etapban mintegy nyolcvan Ferrari rótta a köröket a mugellói versenypályán. Volt, aki csak nyugodtan végiggurult, de voltak, akik egymással versenyezve száguldottak végig a 5245 méteres pályán.