Már szerdától lehet szavazni az amerikai elnöjelöltekről

Vágólapra másolva!
Több mint 30 amerikai állam biztosít lehetőséget a korai szavazásra az elnökválasztáson, így aki akar, már szerdától szavazhat az általa kedvelt jelöltre. Az előszavazások miatt felgyorsult a kampány, a jelöltek már egymás pocskondiázásánál tartanak.
Vágólapra másolva!

Már szerdától leadhatják szavazatukat az elnökjelöltekre több amerikai szövetségi államban a szavazópolgárok, de az előzetesen leadott voksokat is csak november 4-én, az elnökválasztás napján számolják össze. Az Egyesült Államok több mint 30 szövetségi állama teszi lehetővé a korai szavazás valamilyen formáját, amivel az alacsony választási részvételi arányon kívánnak javítani.

Az enökválasztás szempontjából kulcsfontosságú Ohióban - ahol egyik pártnak sincs biztos többsége - szeptember 30-tól lehet élni az előszavazás jogával. Az államban már Barack Obama demokrata és John McCain republikánus elnök is személyesen kampányolt. Ohión kívül számos ingadozó államban lehet majd hamarabb szavazni. Az előző, 2004-es elnökválasztáson a szavazók egyötöde adta le szavazatát a választás napja előtt, idén ez az arány egyes szakértők szerint elérheti az egyharmadot is.

Az elnökjelöltek részben emiatt és részben a szokásosnál később megrendezett elnökjelölő pártkonvenciók miatt kénytelenek voltak felgyorsítani kampányukat, így a korábbiakhoz képest sokkal hamarabb kezdték el a negatív kampányt.

A két jelölt eközben első televíziós vitájára készül, amelyet a Mississippi Egyetemen tartanak a külpolitika és a nemzetbiztonság kérdéskörében pénteken.