Ötödével kéne emelni a gázárat

Vágólapra másolva!
Az Energiainfo szerint jövő év elején legalább 15-20 százalékos földgázáremelés lenne indokolt, mert a 2008. évi magas világpiaci olajárhoz igazodó földgázárak még nem érték el a magyar fogyasztókat.
Vágólapra másolva!

Az energetikai internetes portál elemzése szerint - amelyet szerdán, Budapesten ismertettek - a jövő év közepétől teljesen liberalizált gázpiacon "földrengésszerű" átalakulásra nem számít a piac.

Kiss Péter, a KPMG partnere és Biczók András, az Emfesz Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett infrastruktúra beruházások, mint a Déli Áramlat, a Nabucco, a tárolók és más vezetékek építése tovább növeli majd az árat, függetlenül a földgáz beszerzési árától. Drucker György, az Energiainfo vezető elemzője ehhez hozzátette, hogy Magyarországon már most is példátlanul magas a rendszerhasználat költsége.

A szakértők között némi vita alakult ki arról, hogy a 2009. július elsején teljes egészében megnyíló gázpiac valóban liberalizált lesz-e, hiszen a legmagasabb fajlagos költséget jelentő lakossági és más kisfogyasztók végfelhasználói árát a hatóság továbbra is maximálja az Egyetemes Szolgáltatók árrésén keresztül.

Európia nagyok versenyeznek a gázpiacon

A földgáz piacán lényegében már komoly verseny van, amit a legnagyobb "játékosok" - többek között a német E.ON, a francia Suez csoporthoz tartozó Gaz de France, az olasz ENI, az ukrán érdekeltségű Emfesz és az orosz Gazprom - piaci jelenléte is bizonyít. Kiss Péter ezt Magyarország nagyon kedvező földrajzi elhelyezkedésével, potenciális tranzit szerepével magyarázta.

A piaci verseny 2004-ben az Emfesz színrelépésével kezdődött, azóta a szabadpiaci fogyasztók száma fokozatosan növekszik - mondta Biczók András. Cáfolta azt, hogy a piacvezető szerepük az olcsó beszerzési forrásaiknak köszönhető. Szerinte a versenyre szabott szervezeti forma és a megrendelők igényeihez igazított rugalmas szolgáltatás biztosítja számukra a versenyelőnyt.

A földgázpiacon a verseny várhatóan 2010 után élénkül meg - vélekedtek a szakértők. Azt követően már csak a legkisebb, lényegében a lakossági fogyasztók maradhatnak meg a hatóság által ellenőrzött áron szolgáltató egyetemes szolgáltatóknál, a többi fogyasztónak a kereslet-kínálat tükrében, a szabadpiaci szereplőkkel kell szerződniük.