További szigorítást vár hazáktól az IMF

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt ajánlja a magyar kormánynak, hogy a 2009. évi további konszolidáció érdekében szigorú kiadáskorlátozást folytasson, az adócsökkentést - ha az nincs konkrétan ellentételező kiadáscsökkentéssel alátámasztva -  kerülje el - áll az IMF ügyvezető igazgatóságának napokban született állásfoglalásában, amelyet szerdán közölt a Magyar Nemzeti Bank.
Vágólapra másolva!

Az IMF ügyvezető igazgatói a konvergenciaprogramban foglaltaknak megfelelő, további hiánycsökkentést sürgetnek 2009-re. Megállapították, hogy a kiadások visszafogása és a lendületesen alakuló bevételek lehetővé teszik a 2008-as hiánycél elérését.

Tekintettel a bizonytalan gazdasági kilátásokra, segítené a 2009-es költségvetést, ha jelentős biztonsági tartalékokat képezne a kormány - javasolták a valutaalap igazgatói. Véleményük szerint a közpénzügyi felelősség törvényi szabályozása - hiteles gazdaságpolitikával alátámasztva - erősítené a kabinet elkötelezettségét a költségvetési fegyelem mellett, és ezáltal elősegítené a szükséges konszolidációt.