Európai részvénytársaság lesz a Fotex

Vágólapra másolva!
A Fotex Nyrt pénteki közgyűlésén bejelentették, hogy a cég európai részvénytársasággá alakul. Eddig egy részvényes se jelentette be, hogy nem kíván a jogutód társaságban tulajdoni hányadot, de ezt még öt munkanapig megtehetik - áll a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

Az átalakuló társaság papírjainak névértéke 42 eurócent lesz. Az közgyűlés felhatalmazta az igazgatótanácsot arra, hogy saját részvényeket vásároljon 2010. március 26-ig. A vételár az ügyletkötést megelőző napi összeg 10 és 150 százaléka közé kell essen, de mennyiségi korlátozást nem hoztak.

Megválasztották az igazgatótanács tagjait is, ennek összetétele nem módosult az eddigihez képest. A közgyűlés összes határozatát egyhangúlag fogadták el - áll a BÉT honlapján olvasható jegyzőkönyvben.