A nap végén tért magához New York

Vágólapra másolva!
Vegyesen zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók pénteken. A Nasdaq minimális, 0,2 százalékos (3,23 pont) csökkenéssel 2183,34 ponton fejezte be a napot, a DJIA mutatója 1,1 százalékkal (118,20 ponttal) erősödött, de csak az utolsó mintegy harminc percben került a nyereséges oldalra.
Vágólapra másolva!

A kereskedési nap döntő részében a gyengülést az okozta, hogy a pénzügyi ágazatnak szánt 700 milliárd dolláros mentőcsomagról folyó törvényhozási tárgyalások megakadtak. A kereskedés utolsó harminc percében változott a kép. A Nasdaq indexének a vesztesége jelentősen mérséklődött, a DJIA mutatója a nyereséges oldalra került arra a bejelentésre, hogy a kongresszus ismét tárgyalni kezdett a 30-as évek nagy gazdasági válsága óta legköltségesebbnek ígérkező mentő tervről.

Előzőleg Bush amerikai elnök elismerte, hogy nem sikerült tető alá hozni a 700 milliárd dolláros támogatásról szóló megállapodást. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a kongresszus és a Fehér Ház megállapodik majd a kérdésben. Időközben Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter megbeszélést folytatott a törvényhozás képviselőivel.

A Fehér Ház szóvivője pénteken délután annak a reményének adott hangot, hogy 24 órán belül létrejön a megállapodás a pénzügyi csomagról. Megfigyelők szerint a mentő tervről kötendő megállapodásra rendkívül nagy szüksége lenne a piacnak, elmaradása a maradék lelkesedést is kiölheti a befektetőkből, nélküle rendkívül nehéz lesz visszaállítania bizalmat.

A pénteki kereskedést makroadatok is alakították: a második negyedévben éves szinten az amerikai gazdaság 2,8 százalékkal nőtt végleges adat szerint. Az előzetes szám 3,3 százalékról szólt és a szakértők is ilyen mértékű gazdasági erősödést vártak.

Kedvező hír, hogy a Michigan egyetem szeptemberi végleges fogyasztói bizalmi indexe 70,3 pontra emelkedett az augusztus végi 63,0 pontról. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi jegyzése 1,13 dollárral 106,89 dollárra süllyedt.

Tőzsdezáráskor New Yorkban az euró 1,4609 dollárra erősödött a csütörtök késő esti 1,4606 dollárról. A dollár 106,08 jenre gyengült az előző napi 106,53 jenről. New Yorkban az arany ára unciánként a legközelebbi, szeptemberi határidőre 5,20 dollárral 882,90 dollárra emelkedett.