Vágólapra másolva!
A nyári átigazolási időszak egyik nagy szappanoperája a Zenit Szankt-Petyerszburg orosz középpályásának, Andrej Arsavinnak az ügye volt. A focista tavasszal a Zenit UEFA-kupa menetelésének köszönhetően került az érdeklődés középpontjába, a nyáron pedig az Európa-bajnokságon nyújtott remek teljesítményével tovább növelte a rajongóinak számát. Nem csoda, hogy a kontinensviadalt követően a támadó középpályást több európai sztárklubbal is kapcsolatba hozták: szóba került a Barcelona, az Internazionale, az Arsenal és a Bayern München is, de a legkomolyabb érdeklődőnek a Tottenham Hotspur tűnt.

Olyannyira, hogy július végén egyes angol források kész tényként közölték a transzfert, amely azonban akkor nem valósult meg. Az átigazolási időszak utolsó napjaiban aztán ismét közel kerültek a felek a megállapodáshoz, a Zenit pedig 30 millió euróért megvette a Dinamo Moszkva portugál focistáját, Dannyt, amit a legtöbben a biztosan távozó Arsavin pótlásaként értékeltek. A Spurs azonban végül nem volt hajlandó megadni az oroszok által kért 24 millió fontot, és az ekkor képbe kerülő Valencia sem vette meg az Arsavint, mivel a spanyoloknak sikerült megtartaniuk David Villát.

Az orosz tehát maradt a Zenitben, és már a BL-ben is pályára lépett, ami azt jelenti, hogy ebben a szezonban már nem játszhat másiki csapatban a legrangosabb európai kupasorozat mérkőzésein, és ez ki is zárj a lehetséges januári érdeklődők nagy részét. De nem a Tottenhamet: a londoniak ugyanis csak az UEFA-kupában szerepelnek, és Arsavin ügynöke, Dennis Lachter szerint ismét bejelentkezhetnek védencéért, ebben az esetben pedig a Zenitnél (ha az ajánlat megfelelő) nem fognak nemet mondani.

A Reading FC támadóját, Stephen Huntot a Sunderland AFC és az Everton is vinné. A Bayern München belga középhátvédjét, Daniel van Buytent a Tottenham Hotspur szeretné megszerezni. A Schalke 04 középpályását, Albert Streitet az Eintracht Frankfurt és a Hamburger SV is kiszemelte. A Fiorentina argentin csatárát, Pablo Daniel Osvaldót a VfL Wolfsburg figyeli. A Sao Paulo FC fiatal védője, Aislan iránt a Liverpool érdeklődik.

www.infosport-focivilag.hu