Megint egy bankfúzió a láthatáron

Vágólapra másolva!
Újabb csődről egyelőre nincs szó, de elképzelhető, hogy hamarosan folytatódik az amerikai pénzügyi rendszer gyökeres átalakulása: egybeolvadhat a világ legnagyobb bankcsoportja és a teljes eszközállományt tekintve a negyedik legnagyobb amerikai bank.
Vágólapra másolva!

A New York Timesúgy tudja, egyesülésről tárgyal egymással a Citigroup Inc. és a Wachovia Corp. A lap hangsúlyozza, hogy még csak puhatolózó megbeszélések folynak, ezért lehetséges, hogy az ügyletből végül nem lesz semmi. Egyes értesülések szerint a Wells Fargo és a spanyol Banco Santander is a Wachovia kérői között van.

A Wachoviára egyre nagyobb nyomás nehezedett az elmúlt napokban, miután részvényeinek árfolyama az utóbbi egy évben összesen 78 százalékkal esett. Ennek oka, hogy erősen kétséges, mit tud kezdeni a bank a két és fél évvel ezelőtt általa felvásárolt Golden West Financial hitelintézet többmilliárd dollárnyi kockázatos jelzáloghitelével.

A befektetők aggodalmát jelzi ezzel kapcsolatban, hogy a Wachovia-papírok pénteken is 27 százalékot veszítettek értékükből - zuhanásukat nemhogy nem tudta megállítani az esetleges fúzió híre, de a legnagyobb veszteséget éppen a kereskedés vége előtti időszakban szenvedték el. (A Citigroup részvényei egyébként 2 százalékos erősödéssel zártak.)

A Wall Street Journal ugyanakkor egy meg nem nevezett forrást idézve azt írta, a Wachoviának jelenleg nincsenek likviditási problémái, ezért vezetői nem az egyesülés kényszerével tárgyalnak.

Ha az üzlet létrejönne a Citigrouppal, a vevő alaposan megszilárdítaná vezető helyét a bankvilágban. A Wachovia lakossági üzletága az egyik legerősebbnek számít a piacon, és az Egyesült Államok keleti partján roppant értékes pozíciókkal bír.