Magyarországot választotta az Oriflame

Vágólapra másolva!
Magyarországot választotta a svéd Oriflame kozmetikai konszern egy regionális forgalmazó központ létrehozásának helyszínéül, miután a romániai körülményeket nem tartotta alkalmasnak erre - írta keddi számában a Ziarul Financiar.
Vágólapra másolva!

A román üzleti-pénzügyi napilapnak Monica Tatoiu, az Oriflame helyi leányvállalatának vezérigazgatója elmondta: Románia azért esett ki a "versenyből", mert a cég - miután alaposan tanulmányozta az ottani körülményeket - nem tartotta megfelelően fejlettnek az infrastruktúrát és magasnak ítélte a munkaerő költségeit.

A lap korábban már jelezte, hogy az Oriflame listáján Románia és Magyarország mellett Ukrajna és Csehország is szerepelt, mint potenciális helyszín egy olyan forgalmazó központ számára, amely megkönnyítené az eladásokat az európai piacokon. A legfőbb kritériumok között szerepelt a telekárak szintje, a törvényi szabályozás stabilitása, akárcsak az, hogy milyen gyorsan szerezhetők be az építkezési engedélyek.

A lap emlékeztet, hogy a cég Románia helyett Oroszországot választotta egy olyan - mintegy 50 millió eurós beruházást igénylő - gyár felépítésének színhelyéül, amely az Európai Unió országaiba exportálandó termékeket gyártana.

A lap szerint az Oriflame ennek a gyárnak a felépítéséhez 1997-ben vásárolt telket, de 2006-ban el kellett adnia azt, mivel megváltoztatta elképzelését. A cég szemében akadályt jelentett, hogy a román piacon magasak az adók, nagyok a munkaerő költségei, a jogi környezet sem bizonyult stabilnak, nem is beszélve az engedélyeztetés bürokratikus akadályairól.

A Ziarul Financiar emlékeztet, hogy az Oriflame-nek Svédországban és Lengyelországban működik gyára. Románia ugyanakkor Lengyelország után a második legszélesebb piac a kozmetikai vállalat termékei számára.