Vágólapra másolva!
Hajnal Tamás csapata, az UEFA-kupától drámai körülmények között búcsúzó Borussia Dortmund Huszti Szabolcs Hannoverjét fogadja a Bundesliga hétvégi fordulójában. Spanyolországban kétfrontos Madrid-Barcelona párharcot rendeznek El Classico nélkül, míg Angliában a Chelsea az idény eddigi meglepetéscsapatát, az Aston Villát fogadja. Topliga-beharangozó.

Két fronton is megütköznek a spanyol főváros és a katalán főváros élcsapatai a Primera División hétvégi, hatodik bajnoki fordulójában, bár nem egymással találkozik a két nagy, a Real Madrid és az FC Barcelona, hanem az Atlético Madrid vendégeskedik a Barcánál, illetve a királyi gárda fogadja a kisebbik barcelonai csapatot, az Espanyolt.

Előbbi ígérkezik a forduló mérkőzésének, már csak azért is, mert a hispániai pontvadászat idei meglepetés-együttesének jósolt Atlético legutóbb hazai pályán kikapott, s a hetedik helyre csúszott vissza, míg az FC Barcelona idegenbeli diadalával feljött ötödiknek. Papíron a katalánok "főereje" az esélyesebb, ettől azonban még születhet bármilyen végeredmény egy - már csak az ősi rivalizálás miatt is - gyaníthatóan szikrázó összecsapáson szombat késő este.

A tabellán harmadik Real Madrid huzamos ideje jó passzban van, a hétközi Bajnokok Ligája-csoportmeccsen is nyerni tudott az UEFA Kupa-győztes szentpétervári Zenit otthonában, elvben simán hoznia illik a vasárnapi, fordulózáró mérkőzését a tizedik helyet elfoglaló Espanyollal szemben.

A listavezető Valencia a 11. Valladolidnál vendégeskedik, s alighanem begyűjti mindhárom pontot, a szintén 13 pontos, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt második Villarreal hasonlóképpen győzelemvárományosa a 18. helyen kullogó Real Betis elleni hazai meccsének.

Primera División, 6. forduló:
szombat:
Villarreal - Real Betis 20 ó
FC Barcelona - Atlético Madrid 22 ó
vasárnap:
Deportivo La Coruna - Numancia 17 ó
Getafe - Almería 17 ó
Osasuna - Racing Santander 17 ó
Real Mallorca - Sporting Gijon 17 ó
Recreativo Huelva - Málaga 17 ó
Sevilla - Athletic Bilbao 17 ó
Real Valladolid - Valencia 19 ó
Real Madrid - Espanyol 21 ó

Az állás:
1. Valencia 5 12-4 13 pont
2. Villarreal 5 7-2 13
3. Real Madrid 5 16-7 12
4. FC Sevilla 5 8-4 11
5. FC Barcelona 5 12-6 10
6. Almería 5 7-5 10
7. Atlético Madrid 5 11-4 9
8. Getafe 5 5-4 8
9. Real Mallorca 5 5-5 8
10. Espanyol 5 4-5 7
11. Real Valladolid 5 5-6 6
12. Athletic Bilbao 5 4-5 5
13. Deportivo La Coruna 5 4-6 5
14. Osasuna 5 2-3 4
15. Numancia 5 5-8 4
16. Recreativo Huelva 5 2-7 4
17. Málaga 5 2-8 4
18. Real Betis 5 3-6 2
19. Racing Santander 5 3-8 2
20. Sporting Gijon 5 6-20 0