Mobilnettel jön az új MSI Wind

Vágólapra másolva!
Év végére érkezhet az üzleti felhasználókat célzó MSI Wind új, U120-as típusszámú változata. A gép mobilnetes kártyátval is rendelhető lesz - tudta meg a LaptopMag.
Vágólapra másolva!

A notebookokkal foglalkozó szaklap az MSI értékesítési igazgatójától, Andy Tungtól értesült a megjelenés előtt álló Wind 2-ről. Az új minilaptop az év végig megérkezik az amerikai piacra, arról viszont még nincs információ, Európában mikor lehet megvenni.

Az U120-as típusjelzésű Windet megvásárlóknak már nem kell majd beérniük a wifivel és az esetleg Bluetoothon vagy USB-n rákötött modemmel, a gép ugyanis beépített 3G/HSDPA modemmel érkezik majd. A gyorsabb munka érdekében a gép mozgó alkatrészek nélküli SSD-meghajtóval is megvásárolható lesz. Az igazgató húsz és negyven gigabájtos méretű flashmeghajtókat tart valószínűnek.

Az új modell többi jellemzője a lassan normává váló netbook-konfigurációt fogja követni. Egymagos Atom processzoral, tíz hüvelykes kijelzővel és egy gigabájt rammal érkezik majd.

Nem szeretik a vásárlók a Linuxot

A kereskedelmi igazgató azt is elmondta, hogy a linuxos netbookokat sokkal gyakrabban viszik vissza a vásárlók, mint windowsos társaikat. A 3-400 dolláros gépet megvásárló felhasználók csak a doboz kibontása és az operációs rendszerben való szétnézés után döbbennek rá, hogy nem a megszokott környezetüket kapták a pénzükért. A netbookok visszaviteli aránya eleve magasabb a normál méretű és árú laptopokénál. Ha a gépet Linux operációs rendszerrel adták el, az legalább négyszeresére növeli annak az esélyét, hogy a bolt hamarosan viszontlássa egy csalódott vásárló kezében a netbookot - nyilatkozta a vezető.

Ennek ellenére az MSI az év végéig megpróbálkozik az alternatív operációs rendszerrel telepített Winddel az amerikai piacon. Igaz, azt még maguk sem tudják, hogy Suse Linux lesz a gépeken, vagy egy Mac OS X-hez hasonló külsővel felvértezett Ubuntu.

Jön a nagyobb akku

Vége lehet a nagyobb teljesítményű akkumulátorra való várakozásnak is. A kicsi, 2200 mAh kapacitású háromcellás telepet hamarosan az MSI által gyártott hatcellásra cserélhetik le a folyamatosan úton levők. Az igazán energiaéhes felhasználóknak pedig külső gyártótól megvehető hétórás üzemidőt ígérő óriásakkut is kilátásba helyezett Andy Tung.