Hármasba kapcsol a Postapartner Program

Vágólapra másolva!
Október közepén indul a Postapartner Program harmadik üteme, kilenc megyében 414 helyen hirdetik meg postai szolgáltatás vállalkozásba adását - jelentette be Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

Szűts Ildikó és Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára aláírta a korábban kötött együttműködési megállapodás kiegészítését, amelyben a kamara vállalja, hogy az érdeklődő vállalkozásokat információval és tanácsadással segíti a közbeszerzési pályázaton való részvételben.

Szűts Ildikó emlékeztetett arra, a Postapartner Program tavaly októberben indult első ütemének eredményeként 31 helyen 21 új postapartner veszi át 2008 október végéig a szolgáltatást.

A második ütem a közbeszerzési eljárás részvételi szakaszában tart, 218 postahelyre 64 jelentkező pályázott. Az első ütemhez képest a másodikban jelentősen növekedett a társas vállalkozások aránya. Várhatóan jövő év januárban kötnek szerződést a partnerekkel.

Az állam is beszáll

A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a programhoz több állami támogatás is társul, példaként említette, hogy postai dolgozót foglalkoztató postapartner egy éven keresztül bér- és járuléktámogatást igényelhet 100 százalékban, maximum a minimálbér kétszeresének összegéig. Lehetőség van arra is, hogy a postai dolgozók is éljenek az önfoglalkoztatóvá és vállalkozóvá válási támogatással, továbbá a Magyar Fejlesztési Bank kedvező hitelprogramjaiban is részt vehetnek.

Kovács László, a KISOSZ igazgatója beszámolt arról, hogy szervezetük rendszeresen informálja a hozzájuk forduló vállalkozásokat a programban való részvétel feltételeiről.

Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az MKIK kis- és középvállalkozói kollégiumának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a programmal is biztosítható a postai szolgáltatás fennmaradása a településeken.

Kérdésre válaszolva Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője elmondta, hogy a közbeszerzési döntőbizottság eljárásának befejezésig nem kívánnak nyilatkozni az informatikai tender szerződéskötésének felfüggesztéséről. A társaság az álláspontját a közbeszerzési döntőbizottság előtt szeretné először kifejteni.