Csavarja be, mint Beckham!

Vágólapra másolva!
A közönség őrjöng, ahogy elindul a kontra. Hajnal teszi oldalra Buzsáky felé, aki már pöccinti is előre Husztinak, a szélső középre ad, a tizenhatoson belül Gera érkezik, aki óriási ollózással vágja a hálóba a labdát, Casillas mozdulni sem tudott. Nem, nem a magyar válogatott mérkőzésén vagyunk. A helyszín az Old Trafford, a Manchester United színmagyar támadó szekciója ismét villant. A FIFA 09 virtuális pályáin még ez is megtörténhet...
Vágólapra másolva!

Az évről évre új kiadással jelentkező FIFA-sorozatra már sokszor és sokan mondták, hogy ennél realisztikusabb egyszerűen nem lehet a játék, a szoftveróriás Electronic Arts fejlesztői azonban rendre rácáfolnak a fenti megállapításra. Hosszú idő tel el az első izometrikus (döntött) nézetű játék 1993-as megjelenése óta, ahol a Space és az Enter billentyűk megszállott nyomkodása elég volt a világbajnoki címhez. Mára a program eljutott addig, hogy tökéletesen irányításunk alatt tudhatjuk valamennyi pályán tartózkodó játékosunkat, és a való világ futballistáit megszégyenítő akciókkal kápráztathatjuk el ellenfeleinket - természetesen ez a kezelés bonyolultabbá válásával jár együtt. Test- és lövőcselek, szabadrúgás-variációk, szöktetések, kényszerítők, szöglet-figurák: néhány meccs gyakorlás után halálos fegyverekké válhatnak kezünkben, akár a brazil válogatottat is legyőzhetjük Hajnalékkal.

A kiadó nem győzte hangoztatni a marketingkampány során, hogy a FIFA 09 több mint 250 újítást tartalmaz az előző epizódokhoz képest, de ember legyen a talpán, aki mindet tetten éri a játék folyamán. Nézzük, mit kínál az idei felhozatal: próbára tehetjük magunkat barátságos mérkőzésen, nekifuthatunk egy teljes szezonnak menedzser módban, a különböző kieséses sorozatokat (pl. nemzeti kupák, klub-világbajnokság) önmagukban is lejátszhatjuk, az edzőpályán csiszolhatjuk tudásunkat, megoldhatunk kilátástalan mérkőzésszituációkat, illetve a megújult "Légy profi!" játékmód is igen sok élményt tartogat a focirajongók számára.

Profi leszek, vagy balfácán?

A karrier mód során egyetlen játékos pályáját kell egyengetnünk mindaddig, amíg fel nem figyelnek rá a nemzeti válogatott szakemberei, és postázzák a meghívót. A játék igen részletes karaktergenerálással kezdődik, ami olyannyira jól működik, hogy szinte lehetetlen feladat két ugyanolyan külsejű labdarúgót létrehozni. Ne higgyük, hogy csak a testfelépítés variálható, rengeteg dolgot beállíthatunk kedvencünk arcától vagy szemöldökétől kezdve egészen a legszívesebben használt gólörömig. A gyorsabban játékba lépni kívánók vagy az igazán nagy rajongók természetesen választhatnak létező játékost is - a pazar grafikának köszönhetően a virtuális sportolók rendkívül hasonlítanak hús-vér társaikra.

Ha végeztünk leendő sztárunk testreszabásával, már kezdhetjük is az idényt, csupán ki kell választanunk, melyik csapatban látnánk őt szívesen, és máris ott terem. A mérkőzések előtt megkapjuk a végrehajtandó feladatainkat, mind a csapatra, mind a játékosra vonatkozóan. A kezdetekben nem kell túl sokra gondolni, a játék olyasféléket vár el tőlünk, hogy ne állíttassuk ki magunkat, vagy próbáljunk meg elvégezni egy szögletet - a helyzet persze később bonyolódik.

Magát a meccset ez esetben egy meglehetősen nyakatekert szögből lehet nyomon követni, ám ez lehetőséget ad arra, hogy egy időben belássuk a pálya nagy részét, de mindig figyelemmel tudjuk követni játékosunk mozgását is. Az akció menete elég egyszerű, ha úgy érezzük, eljött az időnk, elkérjük a labdát - ha szerencsénk van, el is jut hozzánk -, aztán mehet, ami a csövön kifér. Figyelem, ebben a játékmódban hatványozottan igaz: az önzők elbuknak! A mérkőzésen elért eredményeink függvényében pedig pontokat kapunk, melyeket eloszthatunk a különböző képességek között, ezzel ösztönözve ászunkat.

Többen jobb

Az igazi szórakozás azonban a többjátékos üzemmód, amely lehetőséget ad arra, hogy összemérjük erőinket barátainkkal vagy a többi focirajongóval, illetve két új online játékstílusba is belekóstolhatunk. Az Adidas Live Seasont elindítva abszolút naprakész csapatokkal küzdhetjük végig magunkat a szezonon, hiszen az EA hivatalos honlapjáról letölthető adatcsomag segítségével a valódi futballvilágban történt sérülések, eltiltások, formahanyatlások is rögtön bekerülnek a játékba az interneten keresztül.

A másik újdonság kizárólag Xbox360 tulajdonosoknak fog önfeledt perceket szerezni, közülük is azok járnak jobban, akik sok játékostárssal tartják a kapcsolatot. Ha sikerül húsz embert összeverbuválni, garantáltan frenetikus élményben lehet részük, ekkor ugyanis a "10-a-10-ellen" játékmód is elérhetévő válik, melyben a kapusok kivételével minden focistát más emberi játékos irányít - fegyelmezetlenebb csoportoknál gyanúsan grundjellegű meccsekbe torkollhat a dolog. Ráadásul virtuális csapatok alapítására is mód van: kellő ügyességgel akár azt is elérhetjük, hogy az egész világ a mi húszfős csapatunkat csodálja.

Az a szép zöld gyep

A licencelt klubcsapatok, játékosok és bajnokságok számát tekintve egyetlen kihívó sem veheti fel a versenyt a FIFA-val, az összes ismert játékos tiszteletét teszi, a nagy csapatokon túl a második, sőt a harmadik vonal is képviselteti magát. Üröm az örömben, hogy kis hazánkból csupán válogatottunkat tudtuk delegálni a népes mezőnybe. A klubcsapatok meze a megszólalásig hasonlít valódi focimeccseken láthatóhoz, a válogatottak viszont hagynak kívánnivalót maguk után. Hogy mást ne is említsünk, derék fiaink makulátlan dresszéről bizony hiányzik a magyar címer, ami egy vérbeli drukkernek felér egy precízen kivitelezett érvágással.

A legnagyobb sztárok arca az aprólékos kidolgozásnak köszönhetően már messziről felismerhető, még Huszti Szabolcs is nagyjából úgy néz ki, ahogy a tévében láthatjuk. Sajnos nagy kedvencünk, Torghelle Sanyi kimaradt a játékból - az osztrák másodosztály nem fért bele az adatbázisba -, pedig micsoda móka lett volna vele ezer meg ezer védőt lemészárolni. Ha már a magyaroknál tartunk, a készítők rangsora alapján a három legjobb magyar játékos nem más, mint Hajnal (a 100 pontos értékelő rendszerben 77-et kapott), a már említett Huszti (77), illetve Gera (75). Összehasonlításképpen: Cristiano Ronaldo 91 ponton áll.

Ami a körítést illeti, nem lehet ok a panaszra. A huszonhárom valódi és a huszonhat általános stadion gyönyörű környezetet biztosít a gigászi csatákhoz. A mérkőzések előtt a játékoskijáróban élhetjük át a legfeszültebb pillanatokat, a szebb akciók visszajátszásai pedig tovább növelik a hatást. A válogatott meccseken meghallgathatjuk a himnuszokat, külön örülve annak, hogy most még a magyar is felismerhetőre sikerült. Érdemes megemlíteni, hogy a fű immár igazinak tűnik, nem csak egy nagy zöld szőnyeg a stadion közepén. A közeli képeken látható, ahogy a cipők, illetve a földre huppanó játékosok belesüppednek a szép zöld gyepbe, a képernyő előtt szinte érezni lehet a frissen vágott fű jellegzetes illatát.

Forrás: [origo]
Még több kép a FIFA 09-ből

Mér' nem passzol már?!

Régóta az irányítás számít a focijátékok legnagyobb problémájának. Komoly dilemma, hogyan kezelhetünk 11 játékost úgy, hogy ne érezzük magunkat kényelmetlenül, amiért csak nem működik az a fránya összjáték, az ellenfél meg már a hatodik gólját lövi a hazai pályánkon. Nos, ennek vége: a FIFA 09-ben a labda általában oda megy, ahova szánjuk, és végre-valahára eltűntek az idegesítő hibák, amik megkeserítették pályafutásunkat. Labdaátvételkor nincs több totyogás: vagy lekezeljük, vagy elszúrjuk. Az előző részekben ugyanis ha labdát kapott, és éppen rossz hangulatban volt a csatárunk, hajlamos volt megállni, és szépen komótosan áttenni a játékszert egyik lábáról a másikra, ezer és ezer gyors kontrát szabotálva ezzel a finom mozdulatával. A becsúszásokat is nagyrészt előre megadott mozdulatsorral követhettük el, ám az idei verzióban már minden fizikai paramétert valós időben számol a játék motorja. Ennek köszönhetően jelentőssé válnak azon döntéseink is, hogy milyen felépítésű védőket alkalmazzunk csapatunkban. Ha az ellenfél csatára kétméteres, 130 kilós tank, akkor talán nem a legjobb ötlet apró termetű védőt ráállítani, hiszen így esélyünk sincs a támadó megfékezésére.

Kezünkben az irányítás

A PC-játékosok a billentyűzet és a különböző kontrollerek mellé kaptak egy harmadik irányítási módszert, mégpedig a más műfajokban már ezerszer bevált billentyűzet-egér párost. Az elsőre kissé furcsának tűnő kombináció döbbenetesen hatékonynak bizonyul, ha valóban rászánjuk az időt, és elsajátítjuk kezelését. Elég az egérmutatóval rámutatnunk egy adott helyre a pályán, és játékosunk megpróbálja odajuttatni a labdát. A legnagyobb előny azonban többi, labda nélkül csámborgó csapattársunknak esetében tűnik fel, az egér görgőjével ugyanis hatékonyan pozícionálhatjuk őket. Nem túlzás kijelenteni, hogy ezzel a lehetőséggel olyan akciókat dolgozhatunk ki, melyekről monitoron eddig álmodni sem mertünk volna. Elképesztően komplex figurákat valósíthatunk meg. Persze az első néhány tíz meccsen a megugró csatárunk valószínűleg kiszalad az öltözőbe, labdát vezető középpályásunk meg csak forgolódni fog saját tengelye körül, de némi gyakorlás után lehengerelhetjük az ellenfeleinket.

Forrás: [origo]
Még több kép a játékból

A taktikus felhasználók is megtalálhatják számításukat, a készítők a játék történelme során először engedik meg, hogy kedvünkre átállítsuk a beégetett felállásokat. Megmondhatjuk minden játékosnak, hogy hova álljon, merre fusson, mit nézzen, ha labda van nála és ha nincs. A játékosok pedig jó sportemberként tartják magukat ahhoz, amit meccs előtt a fejükbe verünk. Ezzel a lehetőséggel olyan mély részletekbe menően meghatározhatjuk saját stílusunkat, amilyenről még Mourinho mester is csak álmodik.

Magyar vagyok, nem turista

Ami pedig még szebbé teszi a már így is fess képet, az a kommentár páros, Hajdú B. István és Faragó Richárd. Szakmájuk kiemelkedő egyéniségei, így most sem vallanak kudarcot, sok emlékezetes mondatot tartogatnak nekünk, az elejtett poénok adnak még egy lökést a hangulatnak, elég például a "fogorvosok kedvencét, Ronaldinhót" megemlíteni. Természetesen nem maradhatnak el a már megszokott élcelődések, zrikálások sem, a két kommentátor nagyszerűen kiegészíti egymást, sőt, ha unalmas a mérkőzés, nem átallnak akár egy-egy kis monológba is belekezdeni, felrázva a képernyő előtt ülőket. Azért ők sem tévedhetetlenek, a saját térfelemen elvégzett szabadrúgás előtt azért nem illik olyat mondani, hogy ebből akár gól is lehet. Persze láttunk már karón varjút.

A mai trend, hogy minden játék szebben mutat a konzolokon, a FIFA 09 esetében is megállja a helyét, de a Playstation 2, Xbox 360, illetve PC tulajdonosoknak sem lehet okuk panaszra. Letisztult látványvilágával a legújabb FIFA az eddigi legszebb fociprogram. Az új irányítási funkcióknak köszönhetően pedig nagy valószínűséggel kiérdemli a legkezelhetőbb címet is. Egyetlen komolyabb szívfájdalom, hogy a Bajnokok Ligája teljesen kimaradt a játszható események közül, ennek oka a nagy rivális Pro Evolution Soccer kiadója, a Konami, amelynek sikerült elhappolnia Európa legrangosabb sorozatának jogait. Persze ez a tény nem sokat változtat azon, hogy akár egyedül, akár társaságban, a legújabb FIFA minőségi szórakozást kínál a játékosoknak, képernyőnkre varázsolja mindazt, amiért érdemes szeretni ezt a sportot.

Tápai Gergely