Vágólapra másolva!
Tóth Krisztina és Póta Georgina is bejutott a legjobb nyolc közé egyesben a szentpétervári asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A viadal honlapja szerint előbbi a románok fiatal játékosával, Elizabeta Samarával nézett farkasszemet a nyolcaddöntőben és alaposan meg kellett dolgoznia a sikerérért. Az első szettet szoros csatában elvesztette, utána azonban az ő percei következtek és már úgy tűnt, simán hozza a találkozót (3:1-nél és 10-9-nél meccslabdája volt), riválisa azonban az utolsó pillanatban feltámadt és szépített. A hatodik játszmában fej fej mellett haladtak a felek, majd 10-9-nél Tóthnak ismét lehetősége volt befejezni az összecsapást, s ezúttal élt is vele.

Póta a cseh Iveta Vacenovska ellen lépett asztalhoz, és bár ő is elbukta a nyitó játszmát, a folytatásban már átvette az irányítást, s végül magabiztosan nyert.

Pótára litván, Tóthra pedig horvát ellenfél vár majd szombat délután, a legjobb négy közé kerülésért. A két magyar játékos - egymás oldalán - 13 órától a páros elődöntőjében is érdekelt. Rajtuk kívül nincs már magyar versenyben az Eb-n.

női egyes, nyolcaddöntő:
Póta - Vacenovska (cseh) 4:1 (-9, 7, 10, 14, 7)
Tóth - Samara (román) 4:2 (-10, 7, 8, 1, -10, 9)