Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona hívei is meglepődtek azon, hogy a csapat új mestere, Josep Guardiola rendszeresen a kezdő tizenegyben szerepelteti a fiatal, saját nevelésű középpályást, Sergio Busquetset, de a focista eddig nem okozott csalódást. Mindez egyben azt jelenti, hogy a középpályán még nagyobb a versenyhelyzet a csapatba kerülésért, és egyelőre úgy tűnik, hogy ennek az elefántcsontparti Yaya Touré a vesztese.

A tavaly nyáron igazolt futballista eddig a bajnokságban hat forduló alatt mindössze kétszer lépett pályára, a többi találkozót kihagyta, és a jelek szerint elégedetlen a helyzetével az együttesen belül. Legalábbis az ügynöke, Dimitri Seluk kijelentette: amennyiben védence nem kap több játéklehetőséget, úgy távozni szeretne a katalánoktól.

Márpedig érdeklődőkben nincsen hiány a középpályás iránt. Az Arsenal FC-t már a nyáron is kapcsolatba hozták a focistával, elsősorban azért, mert testvére, Kolo Touré már az Ágyúsoknál szerepel, és a londoni gárda Mathieu Flamini távozása miatt éppen középpályásokra vadászott. A másik csapat, amely állítólag szívesen vinné Yayát, nem más, min a Juventus FC - a torinóiak nevét Seluk maga is megemlítette az ominózus nyilatkozatában. Ez mondjuk abból a szempontból kevésbé érthető, hogy a Juve az elmúlt egy év során két védekező középpályást is szerződtetett (januárban Mohamed Sissoko, nyáron pedig Christian Poulsen érkezett), vagyis ezen a poszton jó néhány futballista áll a rendelkezésére.

A Hertha BSC válogatott védője, Arne Freidrich megkezdte a tárgyalásokat klubjával a szerződéshosszabbításról. Az Arsenal legújabb kiszemeltje a PSV Eindhoven focistája, Ibrahim Afellay. A CFR Cluj argentin középpályását, Sebastián Dubarbier-t az FC Schalke 04 és a Middlesbrough FC is figyeli.

A Borussia Mönchengladbach a dán FC Köbenhavn svéd védőjével, Oscar Wendttel erősíteni. A Sampdoria érdeklődik az FC Internazionale chilei középpályása, Luis Jiménez iránt. A brazil Grémio fiatal középpályását, Douglas Costát az FC Barcelona és a Real Madrid is csábítja. A Tottenham Hotspur érdeklődik a Toulouse FC csatára, André-Pierre Gignac iránt.

www.infosport-focivilag.hu