Vágólapra másolva!
José Mourinho érkezésével kissé átalakult az FC Internazionale játéka, a milánói együttes a portugál mester irányítása alatt 4-3-3-as szisztémában futballozik, amelyben csak egyetlen középcsatárnak van hely. Ezt a pozíciót általában Zlatan Ibrahimovic vagy Adriano tölti be, pedig a keretben még két olyan klasszis támadó is akad, mint Julio Cruz vagy Hernán Crespo.

Utóbbi szinte egyáltalán nem kap játéklehetőséget Mourinhótól, olyannyira, hogy az Inter be sem nevezte őt a Bajnokok Ligájára, ami alapján szinte biztosra vehető, hogy a támadó januárban távozik a milánóiaktól. A kérdés már csak az, hogy hová. Eddig úgy tűnt, hogy Crespo legszívesebben maradna Olaszországban, és az AS Roma vagy a Sampdoria tűnt a legvalószínűbb leendő állomáshelyének - a genovaiak már a nyáron is bejelentkeztek érte.

A legújabb hírek szerint azonban lehet, hogy a csatár mégis országot vált, hiszen a spanyol Valencia CF is érdeklődik iránta, márpedig a Turia-parti együttes valódi élcsapatnak számít, olyannyira, hogy jelenleg is vezeti a Primera División küzdelmeit.

A transzfer mellett szól, hogy a pletykák szerint az Internél nemrégiben munkát kapott Diego Maradona a milánóiak tulajdonosának, Massimo Morattinak annak az Ever Banegának a szerződtetését javasolta, aki jelenleg ugyan kölcsönben az Atlético Madridban focizik, de hivatalosan a Valencia focistája. Így aztán a megállapodásba akár ő is bekerülhet, és az Inter a készpénz mellett Crespóval "fizethet" a Valenciának.

A Tottenham Hotspur horvát középpályását, Luka Modricot a Juventus FC szemelte ki. Az Aston Villa a Reading FC csatárával, Kevin Doyle-lal erősítene.

Az AC Milant az Arsenal FC spanyol középpályásával, Francesc Fabregasszal hozták kapcsolatba. Az AZ Alkmaar csatárát, Moussa Dembelét a Manchester City és az Arsenal FC is vinné.

A Girondins Bordeaux argentin csatára, Fernando Cavenaghi iránt a Liverpool FC érdeklődik.

www.infosport-focivilag.hu