Vágólapra másolva!
Bonnban, a világbajnoki döntő második játszmája a 32. lépésben döntetlennel ért véget. Viswanathan Anand játszott világossal és Vlagyimir Kramnyik a Nimzoindiai védelmet választotta. Az indiai világbajnok a Saemisch-változatot készítette elő, ami a szupernagymesterek gyakorlatában igen ritka. Érdekes küzdelem bontakozott ki, a vezércsere után világos előnybe került. Az orosz exvilágbajnok a legjobb megoldást választotta, gyalogot áldozott. Kramnyik jó pillanatban kínált békekötést, amit az időzavarban levő Anand elfogadott. A partit ismét gyorsan megbeszélték, Vlagyimir elégedetlen volt, széles gesztusokkal magyarázott, amit Vishy a tőle megszokott higgadtsággal hallgatott. A csütörtöki pihenőnap után a párharc pénteken folytatódik, Kramnyik vezeti a világos bábukat a harmadik partiban.

Pontosztozkodással zárult a világbajnoki döntő második összecsapása is. A játszma azonban megnyitáselméleti szempontból is jóval érdekesebb volt mint az első partijuk. Megnyugvással vettük tudomásul, hogy Viswanathan Anand 1.d4-gyel kezdett, elmaradt a sokak által gyűlölt orosz huszárjáték.

Vlagyimir Kramnyik kész volt a csatára, a Nimzoindiai védelmet választotta. Vishy meglepetésre a Saemisch-változat mellett döntött. A megnyitáselméleti párharc érdekessége volt, hogy a szupernagymesterek körében ritka változat egyik elkötelezett híve Kramnyik egyik szekundánsának, Lékó Péternek honfitársa, Berkes Ferenc.

Anand gyorsan megjátszotta a 9.Vc2-öt, amire ellenfele is gyorsan reagált. Világos visszaadta a gyalogot, futópárjában reménykedett. A foidoschesstv közvetítését nézve a megszokott képet láthattuk, Anand alig hagyta el a táblát, míg Kramnyik szinte minden lépése után visszavonult a pihenőhelyiségbe. A világbajnok arcának minden rezdülését láthattuk, kihívóját csak saját lépésén tűnődve figyelhettük.

A vezércserét követően világos előnybe került, Vlagyimir 22...h5-ön sokat gondolkodott, de láthatóan megörült, amikor megtalálta a gyalogáldozatos ellenesélyt. Anand időzavarba került, és kevesebb mint 5 perc gondolkodási idővel elfogadta Kramnyik döntetlenajánlatát.

A világbajnoki döntő 2. partija:
Viswanathan Anand (indiai, 2783) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 32)

Forrás: [origo]