Készül a Vista újabb javítócsomagja

Vágólapra másolva!
A Vistához és a Windows Server 2008-hoz készülő második szervizcsomag valószínűleg még a következő generációs operációs rendszer, a Windows 7 premierje előtt megjelenik.
Vágólapra másolva!

Nemrég, az év elején jelent meg a Windows Vistához kiadott első szervizcsomag, amely többek közt a legifjabb Microsoft operációs rendszer működését is fürgébbé tevő javításokat, fejlesztéseket foglalt magában. A ZDNet informatikai magazin egyik, a szoftveróriással kapcsolatos történéseket nyomon követő blogján megjelent hírek szerint a Vista második Service Packjét (SP2) még a következő, Windows 7 nevet viselő operációs rendszer premierje előtt kiadják majd - legalábbis a tematikus blogot jegyző Mary Jo Foley információi szerint. A tervek szerint a Vista SP2-vel egyidőben jelenik majd meg a szerverekre szánt megfelelőjéhez, a Windows Server 2008-hoz is a második javítócsomag - olvasható a blogon.

Foley úgy tudja, a Microsoft már eljuttatta a javítócsomag béta verzióját bizonyos hardvergyártó és szoftverfejlesztő partnereinek tesztelés céljából. Noha a Microsoft hivatalosan nem erősítette meg, a blogger valószínűsíti, hogy mind a Vista, mind pedig a Server 2008 javítócsomagja még a következő generációs operációs rendszer, a Windows 7 megjelenése előtt letölthetővé válik majd - ez utóbbit elvileg 2009 második felében tervezi bemutatni a Microsoft. A szoftveróriás a fenti hírek kapcsán mindössze annyit árult el, hogy a cég dolgozik a Vista SP2-esen, melyről az elkövetkezendő hónapok során bővebb tájékoztatást nyújtanak majd. Belsős forrásból származó, nem hivatalos információk szerint a Windows 7 nem végleges, de tesztelést lehetővé tevő publikus béta 1-es változata már idén decemberben hozzáférhető lesz.