Új repülőóriás az AirUnion romjain

Vágólapra másolva!
Az AiRUnion állami tulajdonba került társaságai és számos más állami légitársaság összevonásával a Rostechnologii állami korporáció, illetve a moszkvai városi önkormányzat égisze alatt létrehozandó új Avialinyii Rosszii (Oroszország Légitársaságai) elnevezésű társaság alapítói alakuló ülését tartottak kedden Moszkvában.
Vágólapra másolva!

Szergej Csemezov, a Rostechnologii elnöke bejelentette, hogy a társaságot november 1-én jegyzik be, s addigra megtartják az igazgató tanács első ülését is. Emlékeztetett rá: "Több mint két évvel ezelőtt született meg a döntés, hogy olyan légitársaságot hoznak létre, amely az Aeroflot alternatívája lesz".

A gyűlésen elhangzott, hogy a Rostechnologii 50 százalék plusz egy részvénnyel rendelkezik majd az új társaságban, s a fennmaradó részt a moszkvai önkormányzaté lesz. A vagyon értékelését a jogi személy bejegyzése után hajtják végre.

Reptértulajdonos az új vezérigazgató

Emellett az alapítók javaslatot tettek az igazgató tanács tagjaira és vezérigazgatónak Vitalij Vancevet, a moszkvai Vnukovo repülőtér résztulajdonosát és helyettes vezérigazgatóját, az AiRUnion körül kialakult helyzet rendezésével foglalkozó válságstáb vezetőjét javasolták.

Igor Zavjalov, a Rostechnologii vezérigazgató-helyettese azt mondta, az AiRUnion adósságainak átstrukturálásával a jogutód - az új társaság - megalakulása után foglalkoznak majd. Hozzátette azonban, hogy a szövetség három társasága - a KrasAir, a DAL és a Samara - részvényeit az állami vagyonkezelő még mindig nem adta át az állami korporációnak, így az nem is rendelkezik átfogó képpel e társaságok - továbbá az új légitársaságba beolvadó több további társaság - vagyonáról.

Több mint tíz társaságot vontak össze

Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere a gyűlés után tartott sajtóértekezleten elmondta, hogy a leendő társaság leendő tulajdonosai máris tárgyalnak a kormánnyal az Avialinyii Rossziinak nyújtandó állami támogatásról, amelyet egyebek között a 4000 kilométernél hosszabb utakra szóló repülőjegyek támogatásában képzelnek el. Emellett kereskedelmi bankoktól is szándékoznak hitelt felvenni.

Az új óriás-légitársaságot az ugyancsak az Aeroflot konkurensének szánt AiRUnion három társaságából - a KrasAirből, a DAL-ból és a Samarából, a Vladavia, a GTK-Rosszija, a DalAvia, a KavminvodiAvia, az OrenAvia, a Szaratovszkije Avialinyii és a Szahalinszkije Avialinyii, továbbá a moszkvai városi önkormányzat tuladonában lévő Atlant-Szojuz összevonásával alakítják meg.

A társaságok erősen eltérnek egymástól mind a bevételt, a járatok számát, a repülőgépparkot, az utasszámot és minden egyebet tekintve is, az azonban közös vonás, hogy hatalmas hitelekkel rendelkeznek. Érdekesség, hogy közülük a legnagyobb, a moszkvai Atlant-Szojuz szerepel aközött a 39 légitársaság között, amelyet az öt orosz polgári repülésügyi főhatóság egyike a legközelebbi napokban le szándékozik állítani eladósodottságuk miatt.