Pély Barna - heti egy napot spórol a nettel

Vágólapra másolva!
A lassan tízéves United frontembere, Pély Barnabás igen sok területen kamatoztatja tehetségét: Több stílusban és formációban zenél, producer, és nem utolsósorban főiskolai tanár. Megkérdeztük, milyen csúcstechnológiák segítik a mindennapokban munkáját, rutinfeladatait, és kikapcsolódását.
Vágólapra másolva!

Hogyan látod, az internet milyen jelentőséggel bír a művészetek, vagy éppen a tudományok területén?
Mind a két területen nagyon fontos szerepet tölt be. Az emberek ugyanis éhesek az információra - az internet pedig ebből a szempontból egy nagyon progresszív folyamatot indított el. Gyakorlatilag bárki bármit megtalálhat, amikor csak akarja. Ez azért olyan fontos, mert így az ember nincs kiszolgáltatva az általános hírfolyamnak, sőt, ennek köszönhetően nem csak folyamatosan okosíthatja magát, és kielégítheti tudásszomját, hanem szórakozhat is a világhálón.

Te mire használod a netet? Hírolvasás, időjárás, zeneletöltés?
Inkább a barátnőm az, aki praktikus szempontból is kiaknázza az előnyeit, én általánosabb folyamatokért nyúlok a webhez. Ilyen az e-mailezés, adatrögzítés. Mivel a neten keresztül megy a legtöbb információ, virtuális irodának is használom, sok dolgot intézek elektronikusan, emellett fotókat vagy zenéket is pillanatok alatt át tudok küldeni.
Munka szempontjából pedig egyenesen áldásos. Mostanában nem is járok nagyon stúdióba, mert - lassan már minden zenésznek van otthon egy ministúdiója, így ha átküldik nekem a szükséges sztereo tracket, arra én bármikor fel tudok vokálozni, vagy gitározni. Ilyen esetben negyed óra alatt végzek, és már küldöm is vissza a kész anyagot. Azaz, gyakorlatilag 20 perc alatt végzek egy 2,5 órás hagyományos munkával. Ha ebből egy héten van tíz, akkor már egy napot megspóroltam, ami 52 hétre vetítve már nagyon jól hangzik: másfél hónapot nyerek azzal, ha itthon dolgozom, a neten intézek mindent, amit csak lehet, és nem mászkálok el. Persze a világháló a személyes kontaktust nem tudja pótolni, vagy helyettesíteni. Inkább a kommunikációt gyorsította fel. Nemrég egy Miamiban élő barátommal beszéltem Skype-on négy órát - ráadásul ingyen!

Te mit nézel a leggyakrabban a neten?
Fenn van egy csomó videoklip, én is itt nézem, nem a tévében. Nagy valószínűséggel nemsokára az interneten fogok tévét nézni, vagy lesz egy olyan tévés eszközöm, amivel ki lehet majd válogatni az engem érdeklő tartalmakat. A digitális televíziózás már majdnem ugyanez. Abban bízom, hogy egyszer majd össze tudok rakni magamnak egy saját csatornát. Ha a CSI-t szeretném nézni, akkor hét közben - nekem ezek a csendesebb napok - leülök a képernyő elé, és egy nap alatt végignézem, amit mindenképpen látni akarok, és nem ülök órákat a tévé előtt azzal, hogy mikor lesz már vége a számomra egyáltalán nem érdekes sorozatoknak, és kezdődik az én kedvencem.

Köztudott, hogy évek óta tanítással is foglalkozol. Mennyire speciális egy művészettanár helyzete?
Az én szakmámban mindez összekapcsolódik; az ember ugyanis általában szeret és szokott is zenét hallgatni, szórakozásképpen, ám nálunk ez szakmai alapfeltétel. Aki zenével foglalkozik, az hallgasson zenét, újat, és régit egyaránt.

Miben segíthet itt a web?
Eléggé bonyolult felépíteni egy olyan adatbankot a saját számítógépünkön, amiben minden megvan - miközben a világban van X millió szerver, amin tömérdek információ, és végeláthatatlan mennyiségű adat van. Az ezekhez történő hozzáférés pedig adott az internet által. Tanítás közben is rengeteget használom. A zenével kapcsolatos dolgokat a net révén azonnal meg tudom mutatni a tanulóimnak: videókat a YouTube-ról, szövegeket a Google találatokból, vagy magát az előadókat, úgy, ahogyan voltak, a 20-as, 70-es években, vagy éppen a 21. században. Egy gombnyomással be tudom hozni a tanterembe azt az információt, amire a diákoknak szükségük van, és hogy otthon se kelljen keresgélniük, abban a pillanatban küldöm a linket az email-címükre. Egyszerűen félelmetes mennyiségű anyagot kell a diákoknak mostanában felvenniük, ehhez már szinte zseninek kell lenni. Ebben sok segítséget ad az internet.

Mi a helyzet a te online működéseddel? Muszáj a weben jelen lennie egy művésznek?
Ez egy bonyolult kérdés. Hosszú távon fontos, mert az internetet rengetegen nézik. De ez alapvetően nem elég a sikerhez, ehhez a személyes kontaktus legalább ugyanennyire nélkülözhetetlen, ha nem még inkább az. Az ember a kapcsolatrendszeréből él, az internet az ehhez kapcsolódó kommunikációt gyorsítja fel. Tehát weboldal kell, de ez nem pótol mindent. Azt el tudom képzelni, hogy valakinek nincs website-ja, de az általa jól kiépített kapcsolatrendszerén keresztül kiválóan érvényesül. Ha még ennek tetejében van site-ja is, akkor van imidzse is.