Csökken az ÖTM költségvetése

Vágólapra másolva!
Az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) jövő évi költségvetése a tervezet szerint az eredetileg előirányzott 66,6 milliárdról 62,4 milliárd forintra, vagyis 4,2 milliárd forinttal csökken, ez egyaránt érinti a sport és a turisztika területeit - közölte az MTI megkeresésére a tárca államtitkára.
Vágólapra másolva!

Jauernik István ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a forrásokat nem fűnyíróelv, hanem a feladatok fontossága alapján csökkentették.

Elmondta, hogy a csökkentés érinti az Országos Katasztófavédelmi Főigazgatóságot és a megyei igazgatóságokat. Így a dokumentum már nem számol az eredetileg tervezett két százalékos reálbér-növekedéssel, és rendezvényekre is 12 százalékkal kevesebbet költhetnek a szervezetek.

Az államtitkár ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az átírás nem érinti az eszközfejlesztési programot, a védőfelszerelések beszerzését, tehát a polgárok biztonságát a változtatás nem veszélyezteti.

Sport: több pénz utánpótlásra, kevesebb a szövetségeknek

A sport területén növekednek az utánpótlás-nevelésre és a sportegészségügyre fordított előirányzatok. Kevesebb pénzt fordítanak ugyanakkor létesítményfejlesztésre, így például a Puskás stadion felújításának projekt-előkészítését is tovább halasztják.

Tájékoztatása szerint a büdzsé átírásának áldozatai között vannak a sportági szövetségek is, miután az új tervezetben már nem szerepel az úgynevezett "pekingi plusz", az idei olimpiához köthető 860 millió forintos többlettámogatás.

Az idegenforgalom területén csökkennek a turisztikai rendezvényekre szánt összegek, továbbá a regionális pályázatok forrásai is, összesen 1,4 milliárd forinttal. A turisztikai marketingre eredetileg előirányzott 5 milliárd forintos keret azonban megmarad - tette hozzá az államtitkár.

Kevesebből gazdálkodnak az önkormányzatok

Az önkormányzatokat érintő központi költségvetés a minisztériumitól független önálló fejezetben szerepel. Eszerint a közel 3200 önkormányzatnak szánt állami támogatások, hozzájárulások és az átengedett szja-bevételek ötmilliárd forinttal nőnek; 1422-ről 1427 milliárd forintra változik az összeg.

Jauernik István szerint ennek az az oka, hogy az önkormányzatokat mint munkáltatókat érintette volna az eredeti tervezetben még szereplő járulékcsökkenés, ez azonban elmarad. A tervezett 16 milliárd forintos többlet helyett az önkormányzatok az új változatban azonban csak az említett ötmilliárdot kapják meg, a kettő közötti 11 milliárd forintos különbség az "áldozat".

Az államtitkár a változtatások között említette még az (oktatási tárcát is érintő) Új tudás program elhalasztását.

Jauernik István azt is közölte, hogy az önkormányzatok által fizetendő szociális ellátások értéke is kevesebb lett a fejezetben. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a szociális ellátások legnagyobb része a nyugdíjminimumhoz kötődik. Mivel a nyugdíjemelés kisebb lesz az eredetileg tervezettnél, a nyugdíjminimumhoz kötődő szociális ellátások összege is kevesebb lesz mintegy hétmilliárd forinttal - mutatott rá az államtitkár.