Megmérkőznek a világító tuning-PC-k

Vágólapra másolva!
Október 25-én szombaton a kArton Galériában mérik össze tudásukat a hazai számítógépvadító szakik, vagyis a modderek. Az extrém formájú, rendszerint űrhajószerűen világító, airbrushsal lefújt gépházba szerelt, vagy eredeti teljesítményük sokszorosára felhúzott PC-k építői idén nonprofit versenyen mérkőznek meg a díjakért.
Vágólapra másolva!

Az ötödik éve megrendezésre kerülő mod-tech HALL verseny az idén egynapos lesz, reggel 10-től 18 óráig várják az érdeklődőket a kArton Galériában (1054 Budapest, Alkotmány u. 18.), ahol 300 négyzetméteren lesznek kiállítva a felspécizett számítógépek, a belépés ingyenes. A szervezők közlése szerint idén először a helyszínen a tuningmasinák átalakításakor gyakran alkalmazott munkafázisokat élőben is megtekinthetik az érdeklődők.

A mod-tech HALL az idén szigorúan nonprofit jelleggel kerül megrendezésre, a rendezvény szponzorai kizárólag csak a versenyen résztvevő és nyertes gépek díjazásában vesznek részt. A rendezvényen szereplő, extrém kinézetű számítógépek kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli majd a hazai modderekből álló zsűri, az eredményhirdetésre 16 és 17 óra között kerül majd sor.

Forrás: [origo]

Az egyik tavalyi díjazott PC