Fehéroroszország is az IMF-hez fordul

Vágólapra másolva!
Újabb kelet-európai ország fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) segítségért a pénzügyi válság következményeként: a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetője szerdán bejelentette, hogy néhány napon belül tárgyalásokat kezd Fehéroroszországgal hitelkeret nyújtásáról. "A világméretű pénzügyi válság kedvezőtlenül befolyásolta a fehérorosz gazdaságot, az ország külső finanszírozáshoz való hozzájutását" - közölte Dominique Strauss-Kahn.
Vágólapra másolva!

A megváltozott kereskedelmi feltételek egyúttal negatívan hatottak az ország fizetési mérlegére - írta, hozzátéve, hogy még nem határozták meg, pontosan mekkora hitelkeret áll majd a kelet-európai ország rendelkezésére.

Sajtóértesülések szerint Minszk kétmilliárd dolláros hitelt kért, a fehérorosz központi bank szóvivőjének megfogalmazása szerint "elővigyázatosságból". Dmitrij Gurov, az UniCredit bank bécsi elemzője szerint a kölcsön a logika szerint Fehéroroszország rövid lejáratú adósságának a törlesztését fedezheti. Az ország összesen 14 milliárd dolláros adósságállományának 60 százaléka rövid lejáratú. Minszk a múlt héten már nyélbe ütött Oroszországgal egy kétmilliárd dolláros kölcsönügyletet; a megállapodás szerint Moszkva az összeg egyik felét még idén, a másik felét jövőre folyósítja nyugati szomszédjának.

Az IMF az elmúlt hetekben Izlanddal, Ukrajnával, Szerbiával, Magyarországgal és Pakisztánnal kezdett tárgyalásokat rendkívüli hitelmegállapodásról.