Szabados állati szex - a promiszkuitástól a nekrofiliáig

Vágólapra másolva!
A szaporodási vágy, a gének örökítési kényszere a következő generációnak a természet egyik legerősebb hajtóereje. Közkeletű tévhit azonban, hogy az állatok - néhány magasabb szerveződési szinten álló fajt, például a delfineket és a főemlősöket leszámítva - nem élvezik a szexuális aktust, és náluk kizárólag az utódnemzés a párzás célja. A kutatók egyre több példát találnak ennek ellenkezőjére, és valószínűleg - legalább részben - ez az oka annak is, hogy nemcsak az embereknél, de az állatoknál is számos példa figyelhető meg a "szexuális kalandozásra".
Vágólapra másolva!

Elöljáróban nem árt hangsúlyozni, hogy még az állati viselkedés kutatói sem mentesek teljesen az antropomorf szemlélettől. Ám sokszor nagyon is "normális" viselkedés az, amit mi, emberek perverzitásnak értékelünk az állatok - számunkra sokszor különös - nemi életében. Egyes párzási vagy párzásra hasonlító jelenségek okát azonban képtelenek vagyunk megmagyarázni mai tudásunkkal, ezért ezekre könnyen ráakasztjuk a "perverzitás" címkéjét.

A következőkben kiragadunk néhány példát az állatvilágban szexuális téren is tapasztalható sokféleségből. Bemutatunk olyan eseteket, amelyek mára már többé-kevésbé elfogadottak az emberi társadalomban is, például a promiszkuitás vagy a homoszexualitás. De ismertetünk az emberek között visszatetszést keltő nemi aktusokat is, amilyen a nekrofilia és a szado-mazo szex. Hangsúlyoznunk kell, hogy az állati "szexuális eltévelyedést" (például a nekrofiliát) sok esetben nem tekinthetjük valódi nemi kapcsolatnak - a látszat ellenére számos esetben ugyanis nem történik tényleges közösülés, csak a szexuális aktus imitálása (például a dominanciaviszonyok megállapítása érdekében).

Csányi Vilmos etológus szerint az a probléma ezekkel az esetekkel, hogy nagyon nehéz definiálni, valójában mi is történik. Sokszor előfordul, hogy egy hím béka átöleli egy gumicsizma orrát és elvégzi a párosodási mozdulatokat, tehát egyszerű ingerekkel ki lehet váltani a legkülönbözőbb aktivitásokat. Ha például egy másik hím van "kéznél", amelyik nem túlságosan tiltakozik és nőstény hiányában kiváltja a párosodási reflexet, akkor nem beszélhetünk homoszexualitásról, csupán azt mondhatjuk, hogy a szexuális viselkedés egyik eleme valamilyen oknál fogva megjelenik.

Promiszkuitás

A promiszkuitás, azaz a minél több nemi partnerrel létesített szexuális kapcsolat inkább szabálynak, mint kivételnek számít az állatvilágban. Különösen a hímek igyekeznek a lehető legtöbb partnerrel párzani, hogy megnöveljék génjeik fönnmaradási esélyét. A szaporodásba fektetett sok energia és erőforrás miatt a nőstények viszont gyakran rendkívül válogatósak, és igyekeznek a legrátermettebb hímmel párzani, vagy azzal, amely hajlandó nagy befektetésekre - például fészeképítésre - a párosodás érdekében.

Sok faj számára - különösen azoknak, amelyeknek rövid a szaporodási időszaka - a promiszkuitás a gének átadásának legbiztosabb módja. Az egyik legismertebb példa az Észak-Amerikában honos vörös szalagoskígyó (Thamnophis sirtalis). Ezek a kígyók szaporodási időszakban valóságos orgiákat rendeznek: akár száz hím is ráfonódhat egy-egy nőstényre, "párzási gömböket" képezve.

Forrás:  tc.pbs.org

Vörös szalagoskígyók párzási gömbje

A csimpánzoknál (Pan troglodytes) és a bonobóknál vagy törpecsimpánzoknál (Pan paniscus) is a promiszkuitás dívik, tehát nincsenek kialakult párok, nem tartanak a rangsor tetején elhelyezkedő hímek háremet, hanem - kis túlzással - mindenki párzik mindenkivel. Ennek előnye valószínűleg az, hogy így csökkenthető a csoporton belüli agresszió, amely gyakran a nőstények feletti fennhatóság megszerzését szolgálja. Ez nem jelenti azt, hogy a hímek ne versengenének egymással a szaporodás lehetőségéért, de ennek módja a spermakompetíció (spermaversengés). A hímek igyekeznek a lehető legtöbb hímivarsejtet a nősténybe juttatni, hiszen így növelik annak valószínűségét, hogy a születendő utód az ő génjeiket hordozza. Egy csoporttag nem lehet biztos az apaságában, ezért a kicsi biztonságban érezheti magát, nem kell tartania a hímek támadásaitól.

A "megcsalás" egyik formája - amikor egy monogám faj hímje vagy nősténye igyekszik a párján kívül mással is párzani - sem ritka az állatvilágban. Az énekéről híres csalogány (Luscinia megarhynchos) hímjei közül csak azok énekelnek éjszaka is, amelyeknek még nincs párjuk, ezért a kutatók arra következtetnek, hogy az ének a tojók elcsábítására szolgál. A párba álló hímek viszont elhallgatnak éjszakára - mindaddig, míg párjuk lerakja tojásait, így a hímek biztosak lehetnek abban, hogy a kikelő kismadarakat ők nemzették. A tojásrakás után azonban újra elkezdenek énekelni, valószínűleg azért, hogy újabb tojókat vonzzanak saját területükre. Az efféle "párhalmozással" a hím feladatai is megtöbbszöröződnek, hiszen az összes tojójának segítenie kell a fiókák táplálásában. Erre csak akkor van lehetősége, ha az élőhely gazdag táplálékban, és ő maga pedig ereje teljében van. A tojóknak is döntést kell hozniuk: engednek-e egy erős, de elfoglalt hím csábításának, vagy inkább gyengébb párt választanak maguknak, amely legalább minden erejével őket fogja segíteni.

Homoszexualitás

A homoszexualitás is meglehetősen gyakori az állatok között. A témával legalaposabban Bruce Bagemihl 1999-ben megjelent könyve (Biological Exuberance, Animal Homosexuality and Natural Diversity) foglalkozik. A biológus szerző munkájában majdnem 500 fajt sorol fel, amelyeknél homoszexuális viselkedést figyeltek meg. A listán szerepelnek "leszbikus" sirályok, amelyek közös fészekben nevelik fiókáikat, egymásnak udvarló hím struccok, delfinek és az imént már említett bonobók, amelyek a nemi életnek ezt a formáját sem vetik meg.

Az állati homoszexualitás egyik leghíresebb példája a New York-i Central Park állatkertjének hím kantárospingvin-párja (Pygoscelis antarcticus). Roy és Silo először egy kődarabot próbált közösen kikölteni. A gondozók ezután adtak nekik egy tojást, amelyet a pár kiköltött, és a "szülők" közösen nevelték föl a tojásból kikelt fiókát, Tangót. (Az állatkerti példák nem tekinthetők az egyes fajok természetes viselkedési formájának.)

Mi lehet a szelekciós előnye ennek a terméketlen magatartásformának, amely utódnemzéssel nem jár, nem növeli a populáció létszámát, és ezáltal nem szolgálja közvetlenül a faj fennmaradását sem? Főemlőskutatók szerint a homoszexualitás révén az állatok csoporton belüli szociális kapcsolatai erősödnek, és bár a viselkedés nem reproduktív, segíti a közösség forrásainak hatékony és agressziómentes elosztását, az elosztási rendszer stabilizációját, és ezáltal közvetve a populáció reproduktív sikerét is növeli.

Mások szerint a homoszexuális aktivitás egyszerűen csak a szexuális örömszerzést szolgálja, nincs semmiféle adaptív funkciója. A bonobók például óriási szexuális étvággyal habzsolják az élet ilyen örömeit. Vizsgálatok tanulsága szerint nemi aktivitásuk mintegy 75 százaléka nem reproduktív, sőt az állatok nagyobb része "biszexuális". Frans de Wall, a Törpecsimpánzok: Az elfelejtett majom című könyv szerzője a majmok szexuális játékait a konfliktusmegoldás egyik válfajaként értelmezi.

Forrás: [origo]

Bonobók vagy törpecsimpánzok

Más fajoknál leginkább az önálló párkapcsolat kialakulása előtti időszakokban tűnnek fel homoszexuális attitűdök. A hím delfinborjak például gyakran létesítenek átmeneti szexuális kontaktust egymással, ami a szakemberek szerint erősíti a csoporthoz tartozás érzését és az élethosszig tartó kötelékek kialakulását.

Önkielégítés

Az önkielégítés igen gyakori viselkedés a majmok között. Ennek legfőbb oka - fokozott nemi étvágyukon túl -, hogy manuális ügyességük és hajlékonyságuk miatt ők hajthatják végre legkönnyebben az önkielégítéshez szükséges mozdulatokat. Az állatkertekben sokszor okoz derültséget, néha megbotránkozást közeli rokonaink "illetlen" viselkedése. A videomegosztó oldalakon se szeri, se száma a magukat kézzel vagy szájjal önfeledten kényeztető főemlősökről készült felvételeknek. Mondanunk sem kell, hogy a bonobók itt is az élmezőnybe tartoznak.

Önkielégítést azonban számos más állatfajnál is megfigyeltek, leggyakrabban a különböző emlősfajok között, melyek egyedei a legkülönfélébb technikákat használják, hogy szexuális gyönyört szerezzenek maguknak. Mellső manccsal (főemlősök, oroszlánok), lábbal (rőt vérszopódenevérek, főemlősök), uszonnyal (rozmárok) vagy farokkal (páviánok) ingerlik magukat. Gyakran használnak segédeszközt, különféle tárgyakhoz dörgölik nemi szervüket, illetve a nőstények faágakat vagy más alkalmas tárgyakat dugnak a hüvelyükbe. Sok madár úgy maszturbál, hogy fűcsomókhoz vagy földkupacokhoz dörgölőzik.

Az önkielégítésnek - a feszültség-levezetésen túl - egyes állatoknál konkrét haszna is van a szaporodásban. A csődöröknél ismert a spontán erekció és a maszturbáló viselkedés, amelyet a lótenyésztők sokszor igyekeznek megakadályozni. Ezek a próbálkozások az esetek többségében azonban nemcsak hiábavalók, hanem - bármilyen furcsa - káros hatással vannak az állatok nemzőképességére. Az önkielégítő viselkedés akadályozása ugyanis hátrányosan befolyásolja a csődörök szexuális viselkedését, és rontja a sperma minőségét is.

"Szado-mazo" szex

A "szado-mazo" szex valójában antropomorf fogalom, és a következő példák csak emberi szemel nézve tekinthetők szadistának vagy mazochistának. Az ágyi poloska (Cimex lectularius) hímje nem tekinthető ábrándos lovagnak. Ellenkezőleg, még azzal sem bajlódik, hogy megkeresse párja ivarnyílását. Handzsárszerű párzószervével egyszerűen átszúrja a nőstény páncélját, és így juttatja be a testébe a spermáját. A tudósok traumatikus inszeminációnak hívják ezt a nőstény számára kétségtelenül megrázó élményt jelentő megtermékenyítési módot.

Hogyan párzanak a tüskés sülök? A vicc szerint óvatosan. De nemcsak óvatosan, hanem meglehetősen bizarr módon is. Először is a nőstény kúszósülök (Erethizon dorsatum) évente csak 8-12 órán át érdeklődnek a szex iránt. Másodszor, a hím sül úgy udvarol a nősténynek a rövid szaporodási időszak alatt, hogy hátsó lábára áll, odatotyog hozzá, majd két méterről hatalmas vizeletsugarat lövell rá, amellyel tetőtől talpig eláztatja szerelmét.

Forrás: [origo]

Párzó kúszósülök

Ha a nőstényt nem hatotta meg a dolog, akkor visítozik és lerázza magáról a vizeletet. Ha azonban párzásra kész, akkor fölágaskodik és szabaddá teszi tüskétlen alhasát, s hagyja, hogy a hím hátulról rámásszon. (A sülök számára ez az egyetlen biztonságos pozíció.) Párzáskor a nőstény kielégíthetetlen. Egészen addig új és új közösülésre sarkallja a hímet, amíg az végképp ki nem merül. Ha a hím rosszul bírja az iramot, a nőstény otthagyja őt, és keres egy strapabíróbb hímet.

Az "erőszakos nemi közösülés" egyik legdurvább formája talán a Pseudoceros bifurcus nevű laposférgeknél figyelhető meg. Ezek a hermafrodita férgek egyszerűen átszúrják egymást a párzószervükkel. Az aktus után mindkét férgen jól látható szúrásnyom marad.

A nemi partner megkötözése az embereknél izgalmas vágyfokozó lehet, egyes pókoknál azonban élet-halál kérdése. A pókok hímjei általában sokkal kisebbek, mint a nőstények. Ráadásul a nőstény igen agresszív és hajlamos párzás után (sőt még előtt is) elfogyasztani a hímet.

A hím pókok a legkülönfélébb technikákat fejlesztették ki, hogy elkerüljék a rájuk leselkedő veszélyt. Az egyik legügyesebb trükköt az európai karolópókoknál lehet megfigyelni. A hímek párzás előtt selyemfonalakkal lekötözik jövendő párjukat, így kerülik el, hogy párzás utáni csemege váljon belőlük. Egy kaliforniai pók, a Homalonychus theologus továbbfejlesztette ezt a módszert. Párzás előtt összekötözi a nőstény lábait. Ez a kötés kitart addig, amíg a pók párzás után elmenekül.

Nekrofilia

Az egyik leghíresebb megfigyelés C. W. "Kees" Moeliker holland kutató nevéhez fűződik, amelyért megkapta a 2003-as Ig Nobel-díjat. Moeliker egy tőkés réce (Anas platyrhynchos) gácsért figyelt meg, amely egy nemrég kimúlt másik gácsérral párzott.

Ig Nobel-díj

Az Ig Nobel-díjat az Improbable Research (Valószínűtlen Kutatás) nevű társaság ítéli meg és adja át 1991 óta minden évben olyan kutatásokért, amelyek "először megnevettetik, majd elgondolkodtatják az embereket". Ezek mind valós, szakfolyóiratokban publikált kutatások, amelyek bizarr voltuk ellenére megérdemlik a figyelmet.


Moeliker munkahelye, egy rotterdami múzeum ablakának nekiütközött egy szerencsétlen gácsér, amely az ütközéstől elpusztult és leesett a földre. A kutató éppen a récét figyelte, amikor fölbukkant egy másik gácsér és több mint egy órán át párzott a döglött madárral.

A későbbi vizsgálatok arra utaltak, hogy a nekrofil réce "erőszakrepülésen" lehetett. A tőkés réce gácsérjai gyakran kényszerítik kopulációra a tojókat, és előfordul, hogy egymás után olyan sok gácsér erőszakol meg egy-egy tojót, hogy az belepusztul. A gácsérok azonban még ekkor sem hagynak föl a tetem molesztálásával. Ugyanúgy viselkednek, ahogy azt Moeliker leírta. Ezt a viselkedést "Dave-féle viselkedésnek" is hívják, egy Dave nevű, nekrofil bányászról szóló obszcén versecske nyomán. Nekrofiliát egyébként földimókusoknál és békáknál is megfigyeltek, de a récéknél a leggyakoribb.

Az állatok minden viselkedése - táplálkozásuk, élelemkeresésük, a ragadozók elől való menekülésük - azért alakult olyanná, amilyennek ma látjuk, hogy a legjobban szolgálja az egyedek túlélését, és növelje szaporodási esélyeiket, hiszen ezáltal lehetőségük nyílhat arra, hogy génkészletüket továbbörökítsék a következő generációba. Az egyed, illetve a csoport túlélését ezért olyan szexuális viselkedési formák is szolgálhatják, amelyek során nem történik meg az örökítőanyag átadása.