Másfél millió hordóval visszavesz az OPEC

Vágólapra másolva!
Annak ellenére tovább esik az olaj ára a világpiacon, hogy az OPEC pénteken - egyébként a várakozásoknak megfelelően - termeléscsökkentésről döntött. A döntés november elsejétől érvényes.
Vágólapra másolva!

A kőolajtermelő országok szervezete (OPEC) pénteken elhatározta, hogy kvótakötelezett tagjai számára 1,5 millió hordóval csökkenti a termelési összkvótát a szeptember óta érvényes napi 28,808 millió hordóról. A szervezet közleményéből kiderül, hogy az előrejelzések szerint a kereslet tovább mérséklődik, az északi féltekén közelítő tél ellenére.

A döntés november 1-jén lép hatályba - közölte az OPEC hivatalosan a bécsi miniszteri értekezlete után. Nem zárták ki, hogy a legközelebbi rendes miniszteri értekezlet, december 17-e előtt még ismét felülvizsgálhatják a helyzetet. A csökkentés mértéke nem haladja meg az elemzői várakozások felső határát, így nem volt hatása a kőolaj szabadpiacára.

Hosszabb távon sem jósolják a piacon a csökkenő árirányzat tartós megfordulását, mivel az utóbbi hónapokban a világfogyasztás legalább napi 2 millió hordóval visszaesett, és ebben az irányzatban sem várható változás, ráadásul az OPEC-tagok hagyományosan többet termelnek az összkvótánál. Az OPEC össztermelése augusztusban-szeptemberben napi 32 millió hordó fölött, a kvótakötelezett 12 tagországban jóval napi 29 millió hordó fölött volt.

A befektetők úgy vélik, az olajtermelő országok legföljebb a túltermelés növekedését fékezhetik, a kereslet élénkítésére nincs módjuk. Az OPEC-országok illetékesei közül korábban többen úgy nyilatkoztak, hogy 70-90 dollár közötti árat tartanának elfogadhatónak, méltányosnak, de szakértők szerint ezt is nehéz lesz tartani, ha a világgazdaság évi átlagos növekedése 2 százalék alá lassul. Olajipari szakértők szerint a mostani átlagos termelési költségek körülbelül 50 dolláros árat indokolnának.

Az OPEC-döntés után közvetlenül az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára több mint 4 dollárral elmaradt a csütörtöki zárótól, a döntés után egy órával hordónként 62,10 dollárnál tartott Londonban a legközelebbi határidőre, 3,82 dollárral olcsóbban a csütörtöki zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a döntés után hordónként (159 liter) 64,22 dollár volt a chicagói Globexen, 3,62 dollárral olcsóbb a csütörtöki New York-i zárónál. Néhányí hónapja még 150 dollár körül járt az olajár.