Nem keménykedik velünk az IMF

Vágólapra másolva!
Valószínűleg nem fog kemény feltételeket szabni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Magyarországnak esetleg nyújtandó finanszírozáshoz. A konvergenciaprogram adott, újabb megszorításokra nem lesz szükség - jósolták pénteken londoni feltörekvő piaci elemzők.
Vágólapra másolva!

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által kiadott heti felzárkózó piaci helyzetelemzés szerint a jelenlegi viszonyok között még hiteles IMF-programok esetén sem fog gyorsan helyreállni a külső magántőke-beáramlás a pénzügyi válságtól érintett felzárkózó térségben. Ezért néhány országban IMF-finanszírozás esetén is fájdalmas növekedési és árfolyam-kiigazítás lehet szükséges az importigény csökkentése végett.

A GS londoni elemzői szerint várható az is, hogy az IMF szerkezeti feltételeket szab egyik-másik segítséghez. Izland esetében például valószínű, hogy a pénzügyi szervezet szoros figyelemmel fogja követni a bankrendszer átalakítását.

A Goldman Sachs előrejelzése szerint ugyanakkor Magyarország "elővigyázatossági megállapodást" fog kötni az IMF-fel a befektetői bizalom erősítése végett, és a Nemzetközi Valutaalap "viszonylag kevés" feltételhez köti majd az esetleges támogatást. Az IMF-programhoz jó eséllyel az euróövezeti jegybank (EKB) segítsége, és/vagy egyéni EU-tagállamoktól vagy uniós intézményektől felvehető kétoldalú kölcsönök is járulnak majd.

Ennek alapján valószínűtlen, hogy az IMF Magyarország esetében ragaszkodni fog további nagyarányú költségvetési megszorításokhoz - a szükséges menetrendet megszabja az érvényes EU-s konvergenciaprogram -, inkább olyan szerkezeti jellegű intézkedésekre összpontosít, mint például a költségvetési kiadási plafon törvénybe iktatása - áll a Goldman Sachs londoni elemzőinek pénteki előrejelzésében.

A The Times című brit napilap pénteki kiadásának véleményrovatában megjelent térségi elemzésben az megfogalmazás szerepel, hogy Magyarország "a világ első számú jelöltje" egy olyan típusú leértékelésre és pénzügyi leolvadásra, mint amilyent 1997-ben Thaiföld, 1998-ban Dél-Korea és Indonézia, 2002-ben pedig Argentína is átélt.

A Goldman Sachs londoni elemzői ugyanakkor azt írták: jóllehet korántsem biztos, hogy az IMF-segítség a térségben mindenhol elég lesz a magántőke-beáramlás újraindulásához, Magyarország esetében azonban az a valószínűbb, hogy a bizalom visszatér.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege előző napi elemzésében azt írta: Magyarország szükség esetén akár 12 milliárd dollár kölcsönt is kaphat az IMF-től, és mindez - a 23 milliárd dollárnak megfelelő devizatartalékkal együtt - több mint elégséges a rövid távon esedékessé váló külső kötelezettségek fedezéséhez; erre egyébként a devizatartaléknak kevesebb mint a fele is elég lenne.