Vágólapra másolva!
Az edzőcsere rövidtávon mindenképpen jót tett a Tottenham Hotspurnek, hiszen a londoni együttes rögtön az első mérkőzését megnyerte azok után, hogy a klub vezetése menesztette Juande Ramost, és a helyére a Portsmouth FC mesterét, Harry Redknappet csábította el. A Spurs azonban még mindig az utolsó helyen áll a bajnokságban, és papíron ugyan rendkívül erős kerettel rendelkezik, ám Redknapp úgy véli, hogy januárban egy-két posztra azért nem ártana igazolni, és a szakembert ismerve könnyen megtörténhet, hogy korábbi egyesületétől csábít át néhány játékost.

A Tottenhamnek elsősorban csatárra lehet szüksége, hiszen a nyáron eladott Robbie Keane és Dimitar Berbatov helyére csak egyetlen játékos érkezett az orosz Roman Pavljucsenko személyében - a jelek szerint a Manchester Unitedtől kölcsönkapott Frazier Campbellt csak tartalékként veszik számításba a White Hart Lane-en.

Nem csoda, hogy a Spursszel elsősorban a Pompey angol válogatott támadóját, Jermaine Defoe-t hozták kapcsolatba, aminek az a pikantériája, hogy a Portsmouth őt anno éppen a Tottenhamtől vette meg.

A londoniak akkor nem tartottak rá igényt, Redknapp viszont igen - hiszen a mester korábban már a West Ham Unitednél is volt a gólerős támadó trénere, és tisztában volt a képességeivel. És mivel Redknapp híres arról, hogy ragaszkodik volt focistáihoz, így aztán januárban bejelentkezhet Defoe-ért, aki így egy évnyi szünet után térhetne vissza a Spurshöz.

További átigazolási hírek:
Az Arsenal FC egykori svéd középpályása, Fredrik Ljungberg az amerikai Seattle Soundersbe szerződhet. A Manchester City fiatal csatárát, Daniel Sturridge-et a Queen's Park Rangers szeretné kölcsönvenni.

A Bayer Leverkusen egy évvel meghosszabbította veterán középpályásának, Bernd Schneidernek a szerződését. A Tottenham Hotspur német középpályása, Kevin-Prince Boateng visszatérhet korábbi klubjához, a Hertha BSC-hez.

A Juventus FC az AJ Auxerre román védőjét, Gabriel Tamast figyeli. A Manchester City állítólag 50 millió eurót sem sajnálna a Valencia CF csatáráért, David Villáért.

Az RSC Anderlecht középpályását, Mbark Busszufát az AS Saint-Etienne szemelte ki. Az SC Heerenveen horvát játékosát, Danijel Pranjicot az AC Milan és a Real Madrid is figyeli.

Az Olympique Lyon brazil támadóját, Fredet az Olympique Marseille csábítja.

www.infosport-focivilag.hu