Rekord eredmények az Arcelornál

Vágólapra másolva!
Rekord eredménnyel zárta a harmadik negyedévet a világ legnagyobb acélipari vállalata, a Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező ArcelorMittal. A nehéznek ígérkező következő éveket öt milliárd dolláros megtakarítással igyekeznek átvészelni.
Vágólapra másolva!

Az EBITDA- eredmény 76 százalékkal nőtt a július-szeptember közötti időszakban, a bevétel 38 százalékkal, az adózott eredmény 29 százalékkal emelkedett, az elemzők által jósolt magasabb értékekkel szemben.

A vezérigazgató elmondta, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetre való tekintettel, a rekord eredmények ellenére, tizenöt százalékkal tervezik csökkenteni a termelést. A következő öt évben öt milliárd dollár megtakarítását tervezik a korábban tervezett négy milliárd helyett, egyebek mellett a termelékenység javításával, az energiafogyasztás és a termelési költségek csökkentésével.