Nem nőtt a fiatal amerikai szavazók aránya

Vágólapra másolva!
Egyelőre úgy tűnik, a szavazó fiatalok aránya nem nőtt 2004-hez képest az idei amerikai elnökválasztáson. Az előrejelzések mást ígértek, Obama nem örülhet.
Vágólapra másolva!

Az exit-poll felmérések szerint a választók 62 százaléka a gazdaságot mondta a legfontosabb tényezőnek, Irak 10 százalékukat foglalkoztatta a leginkább, míg az egészségügy 9 százalékot érdekelt a legjobban - írja a CNN.

A New York Times (NYT) szerint kérdéses, hogy a fiatal választók idén mennyire voltak aktívak. Az első adatok szerint a fiatalok - a 30 év alattaik és az első alkalommal szavazók - most is ugyanolyan arányban járultak az urnákhoz, mint négy évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy az előrejelzésekkel szemben nem ugrott meg a fiatalok részaránya, vagy legalábbis az idősebbek szintén aktivizálták magukat. (Más felmérések szerint a fiatalok inkább Obamára szavaztak, az idősebbek, főleg a 65 év felettiek McCaint preferálják.)

Az elmúlt száz év legnagyobb részvételi aránya várható idén a New York Times szerint, 130 millió szavazóval. Ez felülmúlja a négy évvel ezelőtti rekordot, amikor 123,5 millió ember ment el választani.

A Times szerint a választók elsősorban a változást akarják Washingtonban, a második helyen pedig a szavazókkal való azonos értékrend szerepel a felmérésekben. A közvélemény-kutatások szerint McCain alkalmasabb lenne tapasztalatai alapján elnöknek, mint Obama. Ugyanakkor a szavazók többsége Obamát mondta olyannak, aki osztja az általuk vallott értékeket, és jó az ítélőképessége ahhoz, hogy elnök legyen.