Együttműködne az OPEC Moszkvával

Vágólapra másolva!
Oroszország a jövőben együttműködik az OPEC-kel olajtermelési döntésekben - jelentette be az OPEC-tag Venezuelában tárgyaló orosz miniszterelnök-helyettes csütörtökön.  
Vágólapra másolva!

Igor Szecsin közlése szerint az OPEC erről szándéknyilatkozatot kíván aláírni Oroszországgal. Egyebek között erről is szó lesz az olajkartell december 17-én Algírban tartandó miniszteri ülésén. Szecsin rámutatott arra, hogy az olajtermelés jövőben végrehajtandó bármilyen közös csökkentése csak a szándéknyilatkozat aláírása után képzelhető el. A szándéknyilatkozat technológia, valamint olajpiaci információk kölcsönös átadását is előirányozza majd.

A világ olajkínálatának harmadát felügyelik az OPEC-országok. Az olajfogyasztó országok növekvő aggodalommal figyelik a világon az egyik legnagyobb energiatermelő Oroszország és az OPEC közötti együttműködés szélesedését. Attól tartanak ugyanis, hogy azok kihasználhatják piaci erőfölényüket.