Vágólapra másolva!
Szombaton este a Kőér utca uszodában a Domino Honvéd férfi vízilabdázói a Kiss Gergellyel és Steinmetz Ádámmal érkező montenegrói Primorac Kotor együttesével, előtte pedig a Honvéd női csapata a hazai Szuper Kupáért a Dunaújvárosi Főiskola együttesével csap össze azon a gálán, amely az Euroliga és a LEN-kupa budapesti sorsolását vezeti fel.

Vasárnap délben Budapesten készítik el a vízilabda Euroliga és a LEN-kupa következő körének sorsolását, amelyen négy magyar együttes lesz érdekelt. Az Euroligában a legjobb 16 között a sorozatba kiemeltként most bekapcsolódó TEVA VasasPlaket, valamint a ZF Eger, a LEN-kupában a Domino Honvéd és a Szeged Beton VE várja az immár hatodik alkalommal Budapesten sorra kerülő sorsolást. E tekintetben jövőre minden bizonnyal Zágráb veszi át a magyar főváros szerepét - bár Barcelona is pályázik -, s így egyúttal már a 2010-es horvátországi Eb-t is promótálhatná.

A sorsoláshoz ugyanis hagyományosan egy LEN Euroliga gála is csatlakozik, s ezen szombaton este 19 órakor a rendező Kőér utca uszodájában a Honvéd a montenegrói Primorac Kotor gárdájával csap össze. A találkozón hat olimpiai bajnok száll vízbe: a házigazdától Molnár Tamás, Gergely István, Vári Attila és Székely Bulcsú, a kotoriaktól pedig az újonnan igazolt Kiss Gergely és Steinmetz Ádám. A történet külön pikantériája, hogy a Kotor légiósai közül Kiss éppen a Honvédtól igazolt át.

"Gergővel beszéltem telefonom, és mondtam neki, hogy ha jót akar, szombaton ne lőjön kapura, s ezt adja át Ádámnak is!" - nevette el magát a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Gergely István. Válogatottunk kapusa szép vízilabdát, jó játékot vár; s bár a meccs "barátságos", Vad Lajos vezetőedző szerint a felkészülést is szolgálja a LEN-kupa folytatására.

A találkozó előtt a 17.30-kor kezdődő Domino Honvéd-Dunaújvárosi Főiskola-ELCO női mérkőzésnek tétje is lesz, mert ez a hazai Szuper-kupáért zajlik, s a honvédosok mindenképpen szeretnének visszavágni a bajnoki alapszakaszban nemrég elszenvedett vereségért is. "Ez most tényleg jó alkalom a visszavágásra, és emellett elővizsga a BEK hamarosan kezdődő mérkőzéssorozata előtt" - hangsúlyozta Novák Ferenc, a Domino Honvéd szakosztály-igazgatója, a gála és a sorsolás hazai főrendezője.

A sajtótájékoztatón jelen levő Szakadáti László, a LEN (Európai Úszó Liga) igazgatója bejelentette, hogy az Eurosporttal kötött szerződés értelmében az Euroliga-fordulókról ezentúl közel félórás összefoglalók készülnek és lesznek láthatók a sportcsatornán.

A Kőér utcai uszodában szombaton 17.30-kor kezdődő gálára a belőpőjegyek 1500 forintba, a tanulóknak és a nyugdíjasoknak 800 forintba kerülnek.