Negatívan állnak a frakciók a büdzséhez

Vágólapra másolva!
Sem a KDNP, sem az SZDSZ, sem pedig az MDF nem adja támogatását a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításához. Erről a vezérszónokok a javaslat általános vitájának kezdetén, pénteken beszéltek a parlamentben.
Vágólapra másolva!

Hargitai János (KDNP) azt mondta, nem tekinti nagy reformlépésnek a törvényjavaslatban a járulékalap egységesítését, bár azt helyes lépésnek tartja. Beszélt a pótlólagos normatív lehívás lehetőségéről is. Mint mondta, az önkormányzatoknak jó, ha többször hívhatnak le normatívákat, azonban azért kényszerülnek majd 2009-ben erre, mert forrásaikat a kormány szűkíti. A kereszténydemokrata vezérszónok kitért arra, hogy Magyarországon jelenleg 1300-1400 olyan önkormányzat van, amelynek azonnal adósságrendezési eljárást kellene kezdeményezniük maga ellen. Azt kellene elérni, hogy az önkormányzatok ebből az anyagi csapdából ki tudjanak kerülni - tette hozzá.

Kóka János (SZDSZ) futballhasonlattal kezdte felszólalását. Mint mondta, az elmúlt hetekben Magyarország egy tucatnyi sárga lapot kapott. Kitért arra, hogy a külföldi tőzsdeindexek azt mutatják, a világgazdasági válság még nem érte el mélypontját, az OTP- és Mol-részvények pedig csütörtökön több mint tíz százalékot vesztettek értékükből.

Kapitalizmus nélkül nincs demokrácia - jelentette ki a liberális politikus, azzal, hogy megfogalmazása szerint a kapitalizmus belázasodott, kicsit köhög, de meggyógyul. Magyarországon viszont nem a kapitalizmusból volt túl sok szerinte, hanem az államból, az eladósodottságból.

A liberális vezérszónok azt mondta, ha a kormány eldöntötte volna, hogy hozzányúl a családi pótlék rendszeréhez, akkor most nem kellene hozzányúlni a tanárok 13. havi béréhez. Az ellenzéki frakcióvezető szerint a kormányé a felelőség, hogy olyan törvényeket rakjon le a parlament elé, amelyek túlélhetővé teszik a válságot. Kóka János viszont úgy látja, a költségvetési törvényjavaslat nem szolgálja Magyarország érdekeit, nem segíti többek közt a magyar vállalkozókat, a munkahelyeket.

Az SZDSZ tudja, most nem lehet olyan mértékben adót csökkenteni, ahogyan a liberális párt szerette volna, de ha nem lesz semekkora csökkentés, az nagy hiba lenne - jelentette ki. Kóka János arról is beszélt, hogy a költségvetés hozzányúl a számviteli törvényhez, de nem teszi egyszerűbbé azt, érinti a nyugdíjkorrekciót, de nem hajt végre nyugdíjreformot, és nem teszi ügyfélbarátabbá az adóhatóságot sem.

Herényi Károly (MDF) azzal a kérdéssel kezdte felszólalását, hogy ki irányítja ezt az országot. A kormánypárti politikusokhoz fordulva azt tudakolta, elégedettek-e a költségvetési törvényjavaslattal. Az MDF vezérszónoka szerint a költségvetési törvényjavaslattal szerkezeti problémák vannak. Mint mondta, a jövő évi büdzsét megalapozó egyes törvények módosítása 18 törvényt módosít, azonban igencsak felületesen.

Jónak nevezte az előterjesztésben, hogy egységesülnek a közteheralapok. Ugyanakkor egyetértett Kóka Jánossal abban, hogy a kormánynak hozzá kellett volna nyúlnia a családi pótlék rendszeréhez. Szólt arról, hogy nem a kormánynak lesz "nagy baja", ha nem lesz költségvetés, hanem Magyarországnak, és tízmillió magyarnak nem lehet azt mondani: "történelmileg így alakult". Az ellenzéki képviselő szerint a javaslat számos pozitívuma ellenére inkább a hiányoktól szenved. Hozzátette azonban, hogy drasztikus módosító javaslatokkal még javítható.