Vágólapra másolva!
 

Az Olympique Lyon fiatal támadója, Karim Benzema a mostani szezonban is bizonyítja, hogy az előző idényben nyújtott teljesítménye nem csak egy kiszaladt eredmény volt: a csatár 11 forduló alatt nyolc gólt ért el a Ligue 1-ben.

Nem csoda, hogy továbbra is hatalmas az érdeklődés iránta külföldről, és egyre valószínűbb, hogy a csatár jövő nyáron jó pénzért valamelyik sztárklubba igazol. Maga a futballista a minap egy interjúban kijelentette, hogy Spanyolországban folytatja majd pályafutását, ami alighanem a Real Madrid vagy az FC Barcelona együttesét jelenti - márpedig ha valóban megveszik őt a Lyontól, akkor az OL-nek szüksége lesz a megfelelő utánpótlásra.

A francia bajnokcsapatnál korábban éveken keresztül kerestek egy vérbeli középcsatárt, de hiába igazoltak olyan focistákat, mint a cseh Milan Baros vagy a brazil Fred, a megnyugtató megoldást végül a saját nevelésű Benzema jelentette, akinek várható távozásával a Lyon újból csatárkutatásba kezdhet.

Olasz lapértesülések szerint pedig a klub első számú kiszemeltje nem más, mint a Juventus FC francia játékosa, David Trézéguet, aki jelenleg szeptemberi térdoperációja után lábadozik, és leghamarabb csak januárban térhet vissza a pályára. A torinóiaknak viszont nélküle sem megy rosszul, a nyáron igazolt Amauri tökéletesen pótolja Trézéguet-t, és ennek köszönhetően a Juve könnyebb szívvel válhat meg a franciától, aki viszont a Lyonban alighanem még jó ideig állandó játéklehetőséget kapna.

A Newcastle United csatárát, Michael Owent a Chelsea FC-vel hozták kapcsolatba. Az Everton FC még mindig nem tett le a Sporting CP középpályásának, Joao Moutinhónak a megszerzéséről.

Az FC Basel középpályását, Benjamin Huggelt a West Ham United és a Fulham FC is figyeli. Az SM Caen csatára, Steve Savidan iránt az Atlético Madrid is érdeklődik.

Az Energie Cottbus a tartalékok közé száműzte macedón védőjét, Igor Mitreszkit. Az AS Roma kiszemeltje a Bayer Leverkusen svájci középpályása, Tranquillo Barnetta.

Az Ajax Amsterdam csatárát, Klaas-Jan Huntelaart a Valencia CF is vinné.

www.infosport-focivilag.hu