Egyre mélyebben az olajár

Vágólapra másolva!
A kőolaj ára több mint három dollárral esett, 2007 januárja óta legalacsonyabb szinten zárt Londonban és New Yorkban szerdán
Vágólapra másolva!

Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi lejárata 3,34 dollár csökkenéssel 52,37 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 3,17 dollárral 56,16 dollárra süllyedt.

Ennek az oka részben az a várakozás, hogy a globális gazdaság lassulása miatt csökken a világ olajkereslete. Gyengítette az energiahordozó árát a világ tőzsdéin bekövetkezett lejtmenet, valamint a dráguló dollár is.

A trend kialakulásához hozzájárult a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is, amely jelezte, hogy tovább csökkentheti a világ olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését. Az ezzel kapcsolatos havi jelentését csütörtökön ismerteti. Az IEA korábban már napi 440 ezer hordóra, 15 éve legalacsonyabb szintre fogta vissza a világ idei keresletnövekedését.

Szerdán az IEA vezetője azt mondta, hogy a csütörtökön nyilvánosságra kerülő jelentésben "figyelembe kell venni a globális szinten bekövetkezett változásokat". Nobuo Tanaka kijelentette, hogy valószínűleg vissza kell fogni a keresletnövekedéssel kapcsolatos becslést, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentősen rontott a világgazdaság kilátásain.

A szakértők várakozása szerint a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék, a benzintartalék és a feldolgozott olajtermék-tartalék. A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint a november 7-én záródott héten az amerikai olajtartalék 1,2 millió hordóval nőtt, miután egy héttel korábban nem változott a tartalékszint a megelőző héthez viszonyítva.

A benzintartalék esetében 0,3 millió hordó bővüléssel számolnak az elemzők az egy héttel korábbi 1,1 millió hordó csökkenés után. A szakértők a dízel- és fűtőolajnak feldolgozott terméktartalék 0,8 millió hordós emelkedését várják, miután egy héttel korábban 1,2 millió hordóval nőtt.