Sokan feladják, ha elromlik a PC

Vágólapra másolva!
Minden második ember segítségre szorul, ha elromlik a számítógépe, vagy a mobilja, 15 százalékuk pedig egyáltalán nem tud mit kezdeni, ha ilyen helyzetbe kerül, és ebben a net sem sokat segít - derül ki egy felmérésből.
Vágólapra másolva!

A felnőtt felhasználók jelentős részének megoldhatatlan problémát jelent, ha elromlik a PC, az internet-kapcsolat vagy a mobiltelefon - derült ki a Pew Internet & American Life Project felmérésből az AP szerint. Az amerikai nonprofit kutatóközpont számára választ adó felhasználók majdnem felének valamilyen külső segítségre van szüksége ez esetben, 15 százalékuk viszont egyáltalán nem tudta megoldani a problémát.

Ez a magas arány a felmérés készítőit is meglepte, főleg azért, mert bizonyos termékek körében még magasabb a tehetetlen felhasználók aránya. A számítógépezők egyötöde, a mobilhasználóknak pedig majdnem negyede nyilatkozott úgy, hogy elháríthatatlan problémával szembesült. (A felmérés arra sajnos nem tért ki, hogy ezek után mi történik a felhasználó számára hasznavehetetlen készülékkel, de a Pew korábbi vizsgálódása rámutatott: az amerikaiak egyszerűen újat vesznek, ha már túl sok a gond a meglévővel.)

Azok a felhasználók, akik külső segítséggel hárították el a fellépő problémákat, leginkább az ügyfélszolgálattól kértek segítséget: 38 százalékuk tett így. A megkérdezettek 15 százaléka barátok, rokonok körében fordult valakihez, 28 százalékuk pedig maga is boldogult.

Az AP szerint nem túl bíztató, hogy egyre több gyártó bízza online közösségekre, fórumozókra, wikizőkre a segítségnyújtást saját szolgáltatás helyett. A felhasználóknak egyre nagyobb gondot okoz a piacon lévő készülékek ökoszisztémája, vagyis az, hogy bizonyos funkciók eléréséhez különböző gyártók termékeit kell összekapcsolni. (Például A gyártó PC-je, B gyártó printere, webkamerája, és így tovább.)

Ez esetben tisztázatlan, hogy melyik céghez is kellene segítségért fordulni, és a gyártók számára a legegyszerűbb az internetezők által összegyűjtött tapasztalatokat hasznosítani, ez a módszer viszont, úgy tűnik, nem kedvez a vevőknek. A Pew számára választ adóknak ugyanis csak 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy online talált megoldást a problémájára.