Vágólapra másolva!
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a lett Riga felett a nőikosárlabda Euroliga hatodik fordulójában.

eredmény, B csoport:
MKB-Euroleasing Sopron - Riga (lett) 69-59 (22-21, 18-15, 13-10, 16-13)
a magyar csapat legjobb dobói:
Krivacevic 14, Holt 14, Horti 13, Milovanovic 11, Honti 8

A nyitókör során a magyar bajnok 86-71-re nyert Rigában, így a "visszavágó" már sima soproni diadalt ígért. Ehhez képest küzdelmesen alakult az első negyed, amelyet mindössze egyetlen ponttal sikerült megnyerniük a házigazdáknak.

A túloldalon főként a fehérorosz Tatyjana Trojna okozott fejtörést a hazai kispadon ülő Székely Norbertnek. A 40-36-ról induló harmadik negyedben a Sopron fokozatosan eltávolodott a riválistól, elsősorban a magyar válogatott Krivacsevics Tijana és az amerikai Amber Holt révén.

A távoli dobások rendre célt tévesztettek, ám mivel a lett gárda térfélcsere után mindössze 23 pontra volt képes, nem volt kétséges a hazai diadal. A győzelmi mérlegét 4/2-re javító Sopron egy hét múlva a veretlenül csoportelső olasz Veneziát fogadja.

Székely Norbert vezetőedző:
"Az első félidőben ritmustalanul, rosszul védekezve játszottunk, de nagyszünet után feljavult a védekezés, és gyorsult a tempónk. Bár a triplák ma nem mentek, a csapat erejét mutatja, hogy így is összejött a győzelem."

A MiZo Pécs 2010 sima vereséget szenvedett a spanyol Salamanca vendégeként a nőikosárlabda Euroliga 6. fordulójában.

eredmény, A csoport:
Salamanca (spanyol) - MiZo Pécs 2010 83-60 (16-20, 26-11, 19-9, 22-20)
a magyar csapat legjobb dobói:
Vajda 15, Iványi 12, Somogyi 11

A nyitókör során a magyar bajnoki ezüstérmes 82-65-re verte a salamancai gárdát, amely a sorozat derekán 4/1-es győzelmi mérleggel büszkélkedhetett.

Az ötödik siker azonban az első negyed alapján korántsem tűnt biztosnak, mivel a baranyaiak a mesterlövészek rangsorában 18.6 pontos átlaggal negyedik Vajda Anna, valamint Somogyi Andrea irányításával megnyerték a szakaszt. A folytatásban viszont beleerősítettek a házigazdák, akik az amerikai LeCoe Willinghamnek és Donnette Snow-nak köszönhetően a félidőben már 42-31-re elhúztak.

Fordulás után tovább nőtt a különbség, mivel Füzy Ákos együttesének 9 pontjára 19 érkezett, így 30 perc elteltével már 61-40 állt az eredményjelzőn. Az utolsó etapnak így már nem maradt igazi tétje, a spanyol alakulat magabiztosan visszavágott az októberi vereségért. A mutatóját 3/3-ra rontó Pécs egy hét múlva a török Besiktast fogadja.