A törökökön is segít a Valutaalap

Vágólapra másolva!
Jól haladnak a tárgyalások, most már "bármely pillanatban" elkészülhet Törökország megállapodása a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a készenléti hitelkeretről, melynek összege 20-40 milliárd dollár között ígérkezik, idézte csütörtökön Tayyip Erdogan török miniszterelnököt a Radikal című ankarai lap.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Törökország előző, 10 milliárd dolláros keretmegállapodása az IMF-fel májusban lejárt.

A hét végén az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn is úgy nyilatkozott, hogy még nincs kész a megállapodás Törökországgal, de "közel van".