Alig nyereséges a tanulóbiztosítás

Vágólapra másolva!
Mintegy 35 ezer tanulót ért baleset 2007 januárja óta, a Generali Biztosító által az államilag finanszírozott ingyenes tanuló-balesetbiztosítás keretében számukra kifizetett kártérítés megközelítette a díjbevételt - tájékoztatta a biztosítótársaság az MTI-t pénteken.
Vágólapra másolva!

A Generali arra a sajtóhírre reagált, miszerint a szülők nem tájékozottak az ingyenes biztosításról, mert a Generali nem népszerűsíti a két éve létező programot.

Az állam több mint 1,7 millió tanuló után fizeti a balesetbiztosítást a Generali Biztosítónak, amely közbeszerzésen nyerte el ezt a megbízást.

A Generali közölte azt is: az általa kínált kiegészítő biztosítást az ingyenes biztosítás mellett 500 ezer tanulóra kötöttek a szülők. Ennek az ismertetője azzal kezdődik, hogy az az állami - ingyenes - biztosítás mellé ad kiegészítő védelmet - mutat rá a közlemény.

A biztosító és az oktatási tárca közti megállapodás szerint az állami - alap - biztosítást mindketten ismertetik az érintettekkel.