Újabb német bankon segített az állam

Vágólapra másolva!
Újabb német bank részesült kormányzati támogatásban pénteken. A müncheni Hypo Real Estate (HRE) ingatlanfinanszírozó intézet bejelentette, hogy 20 milliárd eurót vesz igénybe a kormány korábban elhatározott garanciavállalási alapjából.
Vágólapra másolva!

Külön érdekesség, hogy a müncheni pénzintézet volt az Egyesült Államokból kiinduló, s Németországot is erősen sújtó pénzügyi válság első német áldozata. A történtek nyomán a Hypo Real Estate elnöke lemondásra kényszerült.

A müncheni pénzintézet most bejelentette, hogy likviditásának erősítése érdekében a kormány garanciaalapjából 20 milliárdot igényelt. A bank szóvivője szerint a garanciavállalás elsősorban a HRE adósság-visszafizetésének fedezetét szolgálja. A müncheni intézetnek január 15-ig kell eleget tennie visszafizetési kötelezettségeinek.

Ezzel egy időben, ugyancsak pénteken vált ismertté az is, hogy egy újabb tartományi bank, Baden-Württemberg tartomány központi bankja, az LBBW közvetlen pénzügyi támogatásért folyamodik. Az LBBW 5 milliárd eurót kíván igénybe venni a kormányzat erre a célra létrehozott alapjából, s ezen túlmenően a garanciavállalási csomagból is 15-20 milliárd eurós támogatásért folyamodik.

Günther Oettinger tartományi miniszterelnök ennek kapcsán bejelentette, hogy az LBBW tárgyalásokat kezd a bajor tartományi bankkal, a BayernLB-vel egy esetleges fúzióról. A célul kitűzött fúzió azt a célt szolgálná, hogy az ország déli részén egy erős, tartományokat átölelő bankot hozzanak létre - fogalmazott a szóvivő.

A német kormány hetekkel ezelőtt összesen 500 milliárd eurós csomagot fogadott el a bankok támogatására. A csomagból 400 milliárd euró a hitelforgalom garantálását, míg a fennmaradó rész a pénzintézetek közvetlen pénzügyi támogatását szolgálja.

Élesen bírálta a bankszektort egy pénteki nyilatkozatában Horst Köhler államfő. Az elnök az ágazat alapvető megújulását követelte.