Zöld néplimo, avagy a taxisok álma - Skoda Superb Greenline

Vágólapra másolva!
Végre egy hatalmas limuzin, amely nem károsítja jobban a környezetet, mint egy kisautó. Hátra beszállni olyan, mintha éppen az esküvői limóval jöttek volna értünk, a csomagtartó nyitása pedig egy különszám. Alig fogyaszt, de mégsem váltam függővé.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Sokak szerint ez is lehetett volna az Év Autója, végül a hetes döntőben csak hatodik lett
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Pár együtt töltött nap után elmondhatom, át tudom érezni az Év Autója választás zsűritagjainak nehéz helyzetét. Értem, hogy miért nem a Superb nyert, de azt is értem, méretei ellenére miért jutott el a hetes döntőig.

Az új Superb a régi koncepcióra épít, vagyis extrém tengelytáv, hatalmas belső tér. Hátra beszállni olyan, mintha éppen egy esküvői limuzinnal jöttek volna értünk, és ez még akkor is így van, ha elöl a kétméteres barátunkra van beállítva az ülés. A Superb hátsó lábtere pazar, nincs mit szépíteni, a fejtér ugyanakkor már csak átlagos, az ülések meg talán túl merevek. Nem annyira kényelmes, mint amit a fényűző térérzet után vár az ember.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A Greenline nem a száguldásról szól, de az 1,9-es dízel éppen megfelelő lendületet kölcsönöz a Superbnek
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Régi ugyan az elgondolás, de új a köntös. Nem, nem csak egy modellfrissítésről van szó, itt újra autót alkottak, de milyet? Rögtönzött közvélemény-kutatásom szerint nem szépet, ugyanis az ismerősök, kollégák és szomszédok közül egyet sem találtam, aki elismerően csettintett volna a Superb láttán. A régi modell a taxisok egyik kedvelt típusa volt (a teszt végére kiderül, hogy az új is erre van ítélve), ezért vettem a fáradságot, és elkezdtem őket kérdezgetni az újról. Akikkel találkoztam, egyik sem mesélt ujjongva az új modellről, de egyikőjük azért láthatóan nagyon vágyott rá. Nem egy Superb tulajdonos szerint viszont szebb a régi.

A Skoda zászlóshajójával egy gond van, ez pedig az, hogy aránytalan. Oldalról olyan, mint egy nagy tepsi. Iszonyatosan hosszú, miközben főleg a hátsó túlnyúlás kicsi. A hátsó ajtó már-már zavaróan elnyújtott. Az autó fara meg egyszerűen kicsi. Ha nem lenne ilyen széles, akkor ezt simán el tudnám képzelni az új Fabia limuzin változatára is. Kicsik a lámpák, rövid hátsó rész, semmilyen szögből nem tetszenek az arányai. Persze vannak szép részletmegoldások, de számomra nem állt össze egységes formatervé az egész.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az autó hátulja nem aratott osztatlan elismerést, ettől aránytalan az új Superb
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Nem feltétlenül baj ez, hiszen a szépség mindig szubjektív, de lássuk akkor, mi miatt lehetett volna ez az Év Autója. Egyetlen új, ötletes megoldás van benne, ez pedig a csomagtérajtó. Ha akarjuk, négyajtós, de akár ötajtós is lehet. A baj csak az, hogy kicsit bután oldották meg a nyitást, mert egyszerre össze-vissza nyomogatni kell a hátulját, hogy a nagy ajtó nyíljon. Egyszerűbb lenne, ha egy gomb lenne erre, egy gomb arra, de akkor az jelentene gondot, hogy elég lassan reteszel át az ajtó. Egyik barátom szerint semmi értelme az egésznek, hiszen ha lehet ötajtósként használni, akkor minek a négy. Erre azonban van válaszom: normál esetben a csomagok bepakolásához elég a négyajtós jelleg, ami gyorsan nyílik, kicsi az ajtó, könnyebb mozgatni. Ha valami nagy tárgyat szeretnénk, akkor viszont nem kell az ajtóméret akadályaiba ütköznünk, hiszen pár másodperc alatt feltárul a hátsó rész egyben, és már lehet is pakolni. Ötletes, de körülbelül ennyiben kimerül az újdonság varázsa.

Az új 1.8 TSI-vel is kipróbáltuk...

Körülbelül a Greenline árában lehet megvenni az új 1,8-as TSI motorral szerelt változatot a Skodánál. A benzines modell 160 lóerő leadására képes, ugyanúgy 250 Nm-es nyomatékot produkál, de valamivel tartósabban. Ebben már hatfokozatú kézi váltóval találkozhatunk, és a Comfort felszereltség, mai nem teljesen egyezik meg a Greenline szintjével.

Ebből nem nehéz kitalálni, hogy az 1,8-as TSI Superb sokkal fickósabb, rugalmasabb, már 9 másodperc alatt gyorsul, és elvileg 220 km/óra a vége. A teljesítménytöbblet egyszerre élvezetesebb autót varázsol a Superbből, de nem akkora az ugrás, mint amit a számok tükröznek. Valóban jó az új motor, de ettől sem válik számomra vonzóbbá a Superb, hiszen a 10 liter alatti átlagfogyasztást csak tartós országúti használat után lehetett elérni, városban szívesebben eszeget 10 liter felett.

A benzines modell előnyére írható még, hogy ez rendelhető összkerékhajtással is, meg a DSG váltót is lehet bele kérni. Természetesen ennek ára van, félmillióval drágább a 4x4-es, és az alaphoz képest 450 ezer forint felárat jelent a DSG.



A többi változás minden más új modellben is benne van. Igényesebbek az anyagok, jobban néz ki a műszerfal, jó a felszereltség, rengeteg a rendelhető extra, és bizony komfortosabban is fut, mint az előd.