A szabad piac sem segített a vasúton

Vágólapra másolva!
A szállított áruk tömege 5 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 1 százalékkal nőtt az idén az első háromnegyed évben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A vasúti áruszállítás teljesítménye a piac liberalizálása következtében megjelent új cégek növekvő száma ellenére is a 2007-es szint alatt maradt.
Vágólapra másolva!

A helyközi személyszállításban 3 százalékkal volt több utas, ugyanakkor kevesebb a megtett kilométer. Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma 6,6 millió volt, ami 1 százalék alatti csökkenést jelent. A vasúti áruszállítás teljesítménye a piac liberalizálása következtében megjelent új cégek növekvő száma ellenére is a 2007-es szint alatt maradt. A vasúti áruszállítás nemzetközi viszonylatban teret veszített a közútival szemben.

Hét százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek először forgalomba, mint egy évvel korábban. A forgalomba helyezett gépjárművek harmada Suzuki, Opel vagy Ford.

Összesen 258 millió tonna árut szállítottak. A belföldön szállított áruk tömege 6 százalékkal nőtt, az áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 1 százalékkal csökkent. A nemzetközi áruszállításban a szállított árutömeg 1 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 2 százalékkal bővült a bázisidőszakhoz képest. A közúti, belvízi és csővezetékes szállítás 7,5, illetve 2 százalékos növekedésével szemben a vasúti szállítás tömege 3 százalékkal csökkent.

A közúti áruszállítás teljesítménynövekedése elsősorban a szállítási ágazatokba sorolt vállalkozások teljesítményének tudható be, ugyanakkor nem elhanyagolható az egyéb ágazatok részesedése sem: a közúton szállított áruk tömegének 42 százalékát, az árutonna-kilométerben mért teljesítmények 21 százalékát ezen cégek saját árufuvarozási részlegei adják. Az egyéb ágazatokban tevékenykedő cégek árutonna-kilométerben való részesedése arányát tekintve azért kevesebb, mert főként saját vonzáskörzetükben szállítanak, kisebb távolságra.

A belvízi áruszállításban a magyar zászló alatt hajózó járművek részesedése az összes szállított áruból 14 százalék, az összteljesítményből 10 százalék. A magyarokon kívül főleg német (19 százalék), osztrák, (16 százalék), ukrán (16 százalék), román (15 százalék) és bolgár (10 százalék) nemzetiségű hajók játszanak szerepet az áruszállításban, a Duna magyarországi szakaszán. Az összes teljesítmény mintegy kétharmada átmenő forgalom, 20 százaléka export, 14 százaléka import.

Budapest-Ferihegy repülőtér áruforgalma 49 ezer tonna volt, csaknem 2 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Az utasok számát tekintve a belföldi távolsági személyszállításnál az autóbusz-forgalom súlya 79 százalék, a nemzetközi szállításban pedig a légi közlekedésé a vezető szerep (58 százalék), a vasút részesedése 26 százalék, az autóbuszé 16 százalék.

A helyi személyszállítás utas száma és utaskilométerben mért teljesítménye bázisidőszaki szinten maradt. A szolgáltatás 64 százalékát az autóbusz-közlekedés adja, ennek felét a fővárosban regisztrálták. A metró-közlekedés teszi ki a forgalom 15 százalékát. Az idén az első háromnegyed évben az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 138 ezer volt, 7 százalékkal kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában, az adatok beleillenek az évek óta tartó trendbe.