Kazahsztán mindenhova szállítana olajat

Vágólapra másolva!
Kazahsztán kész kőolajat és földgázt szállítani a világ bármely országába - mondta Uralé Muhamedzsanov, a kazah parlament elnöke szerdán az MTI-nek a Szili Katalinnal folytatott tárgyalása után. A magyar házelnök szerint a hasonló kétoldalú találkozók segíthetnek előbbre vinni a Nabucco-gázvezeték ügyét.
Vágólapra másolva!

Készek vagyunk arra, hogy nyereséggel kereskedjünk az energiahordozókkal. Mindössze arra van szükség, hogy a kormányok megegyezzenek abban: mikor, mit, mennyiért szállítsunk - hangsúlyozta Uralé Muhamedzsanov. A kormánynak kell eldöntenie, hogy a Nabucco-projektben is részt vesz-e beszállítóként Kazahsztán. Ennek jelenleg semmi sem áll az útjában - tette hozzá.

Kazahsztán kész kőolaj- illetve gázszállításokra a világ bármelyik országába. 2015-ben Kazahsztán 120-150 millió tonna kőolajat és mintegy 70 milliárd köbméter gázt termel majd ki. Jelenleg az a kérdés, hogyan oldják meg a szénhidrogének szállítását - mondta Uralé Muhamedzsanov. Szili Katalin hangsúlyozta, hogy Magyarországnak szüksége van a kazah földgázra és kőolajra. A szerdaihoz hasonló kétoldalú találkozók segíthetnek előbbre vinni a Nabucco ügyét - fűzte hozzá.