Kínában debütál a második Google-mobil

Vágólapra másolva!
Csak a kínai piacon lesz kapható a frissen kifejlesztett i6-Goal nevű okostelefon, amelyet Windows Mobile-lal is megvehetnek majd a vásárlók, ha valamiért nem szeretnének rá Google Android operációs rendszert.
Vágólapra másolva!

A kínai TechFaith Wireless szolgáltató és a Qigi Future Technology nevű mobilgyártó cég összefogásából megszületett a második, i6-Goal névre keresztelt Google Android operációs rendszerű okostelefon. A dolog érdekessége, hogy a két cég nem szeretne nagyot bukni, ezért ha a vásárlóknak nem jönne be az Android, úgy Windows Mobile rendszerrel is kapható lesz a készülék. Ez utóbbi modell az i6-Win nevet kapta, hardveresen a kettő megegyezik.

Az eszközben minden megtalálható, amire csak szükség lehet, kivéve a 3G hálózatok támogatását, de az i6 telefonokat csak Kínában fogják piacra dobni, ahol még nem terjedt el ez a technológia.

A mobilba egy 624 megahertzen üzemelő Marvell processzor került, 128 megabájt memóriával és 256 megabájtnyi, microSD kártyával tovább bővíthető háttértárolóval rendelkezik. A kommunikációt tekintve sem kell szégyenkeznie: négysávos GSM/GPRS/EDGE, Bluetooth 2.0 és Wi-Fi hálózatokra képes csatlakozni, de persze a GPS-t sem spórolták ki. A kijelző 2,8 hüvelyk átmérőjű és 320×240 pixeles felbontással bír, a kamera 2 megapixeles.

A gyártó szerint a modell 220 órányi készenléti idővel rendelkezik, az akku teljesen feltöltve maximum 4 órányi beszélgetési időt biztosít. Az eszköz nemsokára kapható lesz, az árát egyelőre nem közölték.