Vágólapra másolva!
Csütörtöktől vasárnapig Budapesten, a Láng sportcsarnokban rendezik meg a vívók országos bajnokságát, amelyre olyan sokan neveztek - több mint ötszázan -, hogy az egyéni döntők időpontját a műsorfüzetben megadotthoz képest másfél órával későbbre kellett tolni. A TippMix-kupáért kiírt ob, egyben Gerevich György emlékverseny sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Magyar Vívószövetség (MVSZ) megpályázza a 2011-es világbajnokság rendezését.

Az MVSZ a szövetségi kapitányok megválasztását övező nyilatkozatháborúk, a szakvezetők kijelölése, valamint ennek folyamán Gémesi György elnök lemondása után eseménydús időszakát éli, ami azonban igaz a Nemzetközi Vívószövetségre (FIE) is. Az elmúlt hét végi párizsi kongresszuson ugyanis megbukott az elnök, a francia René Roch, aki a választáson 66:61-es vereséget szenvedett az eddig az európai szövetséget irányító Aliser Uszmanovtól.

Az üzbég származású orosz milliomos vagyonából már eddig is jelentős összeget áldozott a sportágra, és elmondása szerint ez a jövőben sem lesz másként. S határozott célja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál keresztülvigye, az ötkarikás játékokon a vívásban újra tizenkét számban rendezhessenek versenyeket, és ne kelljen kettőt rotációs alapon kiejteni.

A magyar szövetség is Uszmanovot támogatta, és a sportdiplomáciai fronton teljes sikert aratott, mert mindhárom jelöltünk bekerült abba a bizottságba, amelybe pályázott: Kulcsár Krisztián az első helyen a versenyszabály-, Kamuti Jenő a harmadikon az orvosi, Mincza-Nébald Ildikó pedig a hatodikon a jogi bizottságba. A kongresszuson a magyar szövetség jelezte, hogy megpályázza a 2011-es világbajnokság rendezését. Három év múlva Budapesten a Syma csarnok adna otthon a vb-nek. A magyar főváros riválisa jelen állás szerint Tiencsin, Catania és Várna.

A páston is aktív sportdiplomatáink közül Kulcsár és Mincza a hét második felében sorra kerülő országos bajnokságra is nevezett, s annyi bizonyos, hogy utóbbi a csapatversenyben mindenképpen elindul. Az ob-t csütörtöktől vasárnapig várhatóan több mint ötszáz fős mezőnnyel rendezik meg Budapesten a Láng sportcsarnokban. Párbajtőrben előzetesen 265 versenyző (157 férfi, 108 nő), tőrben 104 (57 férfi, 57 nő), kardban 134 (83 férfi, 51 nő) adta le a nevezést, s ez olyan nagy létszám, hogy az egyéni döntők időpontját a műsorfüzetben megadotthoz képest másfél órával későbbre kellett tolni.

A menetrend szerint csütörtökön a női egyéni (párbajtőr, tőr, kard), pénteken a női csapat-, szombaton a férfi egyéni, vasárnap a férfi csapatversenyeket rendezik meg. A program mindennap 9 órakor kezdődik, a döntőkre csütörtökön és szombaton 19:50-kor, 20:05-kor és 20:15-kor, pénteken és vasárnap 14:15-kor, 15:15-kor és 17:15-kor kerül sor.

A Magyar Vívószövetség sajtótájékoztatóján Szekeres Pál, a tőrözők újdonsült szövetségi kapitánya elmondta, hogy bár az eddigi szakvezető Bernát Zoltán úgy nyilatkozott, kiszáll a sportágból, az ob-n megpróbálja rávenni, változtassa meg az álláspontját. A versennyel kapcsolatban úgy fogalmazott, a férfiaknál érződik az őrségváltás szele, hiszen a junioroknál négyen is akadnak, akik a korosztályukban Világkupa-döntőbe jutottak, és a fiatalok megszoríthatják a címvédő Berjozkin Antont, valamint a felnőtt válogatott többi tagját. Berjozkin ugyanakkor természetesen abban bízik, hogy állja a rohamot, csapatban pedig a CSATA együttesével sorrendben harmadszor is bajnok lesz.

Az utóbbi hónapok, hetek belvillongásai kapcsán Szekeres megjegyezte: "A sportágban azért jóval nagyobb az egység annál, mint amit kifelé mutatunk."

A kardozók hivatalban maradt kapitánya, Nébald György szerint a lezárult olimpiai ciklus után az országos bajnokság képletesen a London felé induló emeletes busz első megállója. S bár ebben a "megállóban" a pályafutását befejezettnek tekintett Lengyel Balázs nem lesz ott, a szakvezető bízik benne, hogy a válogatott versenyző mégsem hagyja abba a vívást, mert szükség lenne rá.

A csapatban vb-ezüstérmes, egyéniben Eb-3. kardozó Nagy Orsolya tavaly csak második volt az ob-n, és reményei szerint idén eggyel fentebb lép a dobogón. "A karácsony előtti bajnokságnak mindig egyedi hangulata van, kijönnek a régi versenyzők is, és az utóbbi időben a rendezés olyan színvonalú, hogy a nézőknek is érdemes kilátogatniuk az ob-re" - tette hozzá az UTE vívónője.

A három szakvezető közül a párbajtőrözőknél "hosszabbító" Kulcsár Győző nem volt jelen a sajtótájékoztatón, távollétében Füleky András, az MVSZ ügyvezető igazgatója mondta ki, hogy az elkövetkezendő időszakban ebben a fegyvernemben várhatóak a legnagyobb változások.