Vágólapra másolva!
A France Telecom románinai leányvállalata, az Orange 2009-től kereskedelmi WiMAX-szolgáltatással akarja elérni azokat a potenciális előfizetőket, akikhez túlságosan drága lenne vezetékes hálózatot kiépíteni.
Vágólapra másolva!

Borbély Károly román informatikai miniszter bejelentette, hogy a jelenleg állami tulajdonban lévő, Radiocomunicati társaság tulajdonában lévő 3,6-3,8 Ghz-es freknveciatartományban üzemelő WiMAX hamarosan felszabadul, és kereskedelmi szintű szolgáltatást lehet rajta nyújtani. A leendő szolgáltatóknak 6 hónap múlva lesz lehetőségük a pályázásra, és az első két-három évben a nyertesek a befektetéseik 20-40%-át fordítják szélessávú mobilinternet-hálózat fejlesztésére - a tervek szerint.

A WiMAX sikere Romániában elősegíthetné azt, hogy az olyan településekre is eljusson a világháló, ahol a vezetékes hálózatokat túlzottan költséges lenne kiépíteni. A WiMAX segítségével a hálózatok egyes végpontjait kilométerekkel meg lehetne hosszabbítani, és a leendő előfizetőkhöz már vezeték nélkül jutna el a széles sávú szolgáltatás.

Bulgáriában még előrébb járnak, ott ugyanis már négy meglévő szolgáltató kínál WiMAX-alapú internet-hozzáférést az ország teljes területén. Nyugat Európában is megindultak a hasonló fejlesztések, a Clearwire Brüsszelben és Dániában fed le egyre nagyobb területet költséghatékony rendszerekkel.

Horvátországban a dubrovniki lakosok használhatják a WiMAX-ben rejlő lehetőségeket, illetve Észtország területének 50%-án már működik a szolgáltatás, Finnországban pedig 15 operátor kínál vezeték nélküli internetelérést. A WiMAX Németországban is egyre népszerűbb: Berlinen kívül hat nagy német város polgárai használhatják a Clearwire cég jóvoltából. Kelet Európában Lengyelország tűnik a legfejlettebbnek WiMAX szempontból, itt már több mint 50 város rendelkezik lefedettséggel. Olaszországban és Szerbiában 2009-től indul a szolgáltatás kereskedelmi szinten.