Leépítések, csökkenő befektetések Kínában

Vágólapra másolva!
A globális pénzügyi válság következtében novemberben meredeken, 37,5 százalékkal csökkentek Kínában a külföldi befektetések a múlt év azonos időszakához képest.
Vágólapra másolva!

A kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint a múlt hónapban 5,3 milliárd dollárt (mintegy 4 milliárd euró) tettek ki a külföldi befektetések. Főként az ország déli részének exporttól függő iparágaiban estek a befektetések, és az itt dolgozók körében nagy méretű a létszámleépítés.

Várhatóan visszaesnek Kína külföldi repülőgép-beszerzései is. A kínai légügyi felügyelet (CAAC) arra szólította fel a kínai légitársaságokat, hogy halasszák el repülőgép-beszerzéseiket. Ez érzékenyen érintheti a kínai piacra erőteljesen építő, Airbus-t gyártó európai EADS konszernt és amerikai konkurensét, a Boeinget is. A CAAC közölte, hogy 2010 előtt új repülőgépek forgalomba helyezéséhez nem fog hozzájárulni, viszont támogatni fogja az iparág konszolidálódását szolgáló átalakításokat, szövetségek létrehozását.

A legnagyobb kínai légitársaságok, az Air China, a China Eastern és a China Southern veszteséggel zárták az év harmadik negyedévét.