Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetek sikertelensége ellenére is változatlanul bízik a rájátszásba jutásban az osztrák jégkorongbajnokságban érdekelt Alba Volán - hangzott el a székesfehérváriak szezonfelező sajtótájékoztatóján.

Id. Ocskay Gábor szakosztályvezető hangsúlyozta: nincs pánik, csak rossz sorozat, mint ahogy az idény elején volt kifogástalan széria is. A gárda jelenleg az éppen továbbjutó, nyolcadik helyen áll, ám előnye csupán egyetlen pont a kilencedik Grazcal és a sereghajtó Olimpija Ljubljanával szemben.

"Négy 3-2-es győzelemmel kezdtük a szezont, de már akkor is jeleztük: nem lesz, nem lehet ilyen rózsás a folytatás. Törvényszerűek a vereségek, ám sajnos, különböző okok miatt jött egy nagyobb hullámvölgy. A légiósaink közül nem mindenki fegyelmezett, márpedig nem azért szerződtettük őket, hogy durva sportszerűtlenségek miatt eltiltásokat kapjanak. Pedig így történt, éppen ezért Derek Couture-tól már elköszöntünk, míg Ryan Bonni fizetéscsökkentéssel maradhat velünk - emelte ki id. Ocskay. - Sajnos, a 16, illetve 12 meccses eltiltás alatt a szabályok értelmében nem lehet pótolni őket, így aztán az elmúlt mérkőzéseken kevesen voltunk, így nem bírtuk az ellenfelek által diktált iramot."

Ted Sator, az NHL-t is megjárt vezetőedző elmondta: lassan megint kezd magára találni a csapat.

"Hosszú, megerőltető a szezon, sokan fáradtak, de nincs megállás. A két ünnep között is lesznek meccsnek, változatlanul sokat kell utazni, de mindenki tudta, hogy mi vár rá. Ha ismét teljes lesz a keret, megint jöhetnek a szép eredmények, és elérhető a nyolcadik, még playoff-ot jelentő hely. Messze a vége, még 23 találkozó hátravan az alapszakaszból."

Id. Ocskay kiegészítve az amerikai tréner mondandóját jelezte: egy vagy két légiós érkezése várható, velük hatékonyabb lehet a csapat, de azzal tisztában van, hogy idény közben nehéz minőségi hokist találni a játékospiacon, aki ráadásul megfizethető.

Az Alba Volán a hazai meccseken szerzett pontokat tekintve utolsó, azaz tizedik. Idegenben egy kicsit jobban megy a játék, ebben az összevetésben nyolcadik a székesfehérvári alakulat, akárcsak összesítésben 31 forduló után. Az emberhátrányok kivédekezésével nincs baj, ebben a tekintetben második a gárda, ám emberelőnyben csak a kilencedik, míg a fair play-listán sereghajtó.

A pontlistán Palkovics Krisztián a tizenegyedik 31 ponttal (17 gól, 14 assziszt), Ocskay Gábor pedig a huszadik 29 ponttal (13, 16). A góllövők között Palkovics az igen előkelő negyedik (17 találat), Ocskay és Kovács Csaba pedig tizenkettedik 13-13 góllal. A kapusok mezőnyében Hetényi Zoltán hatodik, azzal hogy a lövések 91,15 százalékát hatástalanítja, míg az elsőszámú portás, Szuper Levente - aki társához képest sokkal több meccsen kap bizonyítási lehetőséget - a kilencedik a szintén remek mutatónak számító 90,26 százalékkal.